Csiffáry Gergely: A bélapátfalvi keménycserép - Studia Agriensia 18. (Eger, 1997)
A KEMÉNYCSERÉPGYÁR TÁRSADALMI-GAZDASÁGI KAPCSOLATAI - A gyár helye az iparágban
A 7. számú táblázatból kiderül, hogy Hollóháza 164, Herend 156, Pécs 109 éve folyamatosan működik napjainkban is. A megszűnt üzemek sorában a legtovább Murány 111, Városlőd 103, Körmöcbánya 95, Rozsnyó 95, míg ötödikként Apátfalva gyára 94 évig állt fent. Magyarországon legtovább - 1949-ig — Hollóházán gyártottak kőedényt.373 Több olyan üzem van, amelynek a megszűnése után a termelőberendezéseit más gyárak vették át. Például — 1866 után a megszűnt pápai kőedénygyár felszerelése Városlődre került, Telkibánya 1906-ban bezárt gyárának gépeit Hollóházán használták tovább. Míg a pécsi Zsolnay-gyár alapfelszerelését a Lukafán működött fabrikától vette meg. A 7. számú táblázat adatai szerint a fínomkerámia-iparban — beleértve a napjainkban is fennálló üzemeket - egy-egy gyár átlagosan 60 évig működött. E hosszú működési idők okait, valamint a manufaktúra és a gyár viszonyát kutatva, szólnunk kell az edénygyártó fabrikák sajátosságairól. A manufaktúrák gazdaságtörténeti szempontból a modem értelemben vett gyár előképének tekinthetők, mert több olyan vonást mutatnak csíráiban, amelyek mindegyike a későbbi gyáripar sajátossága lesz. A manufaktúrát mindenekelőtt jellemzi egyfajta sorozattermelés. Különösen érvényes ez a kőedénygyártó manufaktúrákra. Ezekben a drága porcelán hatását utánzó, de annál olcsóbb, mindennap használatos tárgyakat készítettek. Ezeket az árukat elsősorban a városi polgárság igényelte. A XIX. századi polgárosodó társadalom olyan folyamatosan szélesedő piacát jelentette e termékeknek, hogy ez a tény már önmagában gerjesztője lett a tömeggyártásnak. A kőedénygyártás menete - mint a manufaktúráké általában — szigorú munkamegosztáson alapult, más végezte az előkészítés fázisait, az öntést és a formázást, mint a festést vagy az égetést. Elősegítette a specializálódást és megteremtette a sorozatgyártás feltételeit a kőedénygyártásnál használt különleges massza, amelyet már nem lehetett a hagyományos fazekaskorongon kézzel formázni, hanem csak préskorongon önteni vagy préselni. Ennek következménye volt, hogy a tömegesen előállított edényeket már nem tudták a fajanszgyártó manufaktúrákban korábban megszokott kézi úton festeni. Ezért bevezették a matricás díszítést, amikor a mintákat nem szabad kézzel, hanem sablonnal festették. A sablonnal történő díszítést kifejezetten a keménycserepek tömeges gyártása tette szükségessé. Az alkalmazott festési technikák — a máz alatti és máz feletti festés —, de a nagy számban készített edényáru égetése egy új típusú, ún. Muffel vagy tokoskemence alkalmazását igényelte. A kőedénygyártás egész technológiai menete már nem ciklikusan, minden esetben elölről kezdődő folyamatot eredményezett, szemben a kézműipari 373 KATONA I., 1978. 226. 146
