Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)

Nagy László: A végvári dicsőség virágkora és hanyatlása

1581-82-ben megjelentetett gyűjteménye13 vagy Báthory István lengyel király és erdélyi fejedelem koalíciós, részletekig kidolgozott stratégiai terve14 a realitások talajára épült, s alkalmas lett volna a török európai hatalmának megtörésére. Csupán szubjektív elhatározásokon s a nagykirály váratlan halálán múlott a siker elmaradása. A Királyi Magyarországon is akadt olyan jelentős katonai vezető Hans Rueber kassai főkapitány személyében, aki már az 1577- es híres haditanácskozáson kiált az azonnali támadó háború indítása mellett. Inkább Lazarus Schwendi tekintélyén, mint a helyzet objektív felmérésén múlott, hogy végül a tanácskozás olyan kompromisszumos végzéssel zárult, ami valójában elvetette a török kiűzésére indítandó hadakozást.15

Ilyen nemzetközi és hazai körülmények között nem csoda, hogy a létszámban ugyan még a perzsa háborúk idején is kisebb, de a „hazai pálya” előnyeit jól hasznosító magyar-horvát- és más nemzetiségű magyarországi végvári katonaság sikert-sikerre halmozott és ekkor ragyogott fel teljes pompájában a magyarországi végvári dicsőség. Ehhez nem csekély mértékben jámlt hozzá az a körülmény is, hogy olyan passzionátus katona-főurak álltak e sikeres vállalkozások élén mint Zrínyi György, Nádasdy Ferenc vagy Batthyány Boldizsár — a törökellenes küzdelem e méltatlanul félámyékba szorult „három pannon testőre”16 — s olyan költők lelkesítettek harcra és énekelték meg a vitézi élet szépségét, mint Balassi Bálint, Sylvester János17 Johann Bocatius18, vagy Rimay János,19 Sárközy Máté 20, és még sokan mások a neves vagy kevésbé híres kortárs költők közül.21

Persze a végvári dicsőség ezen évtizedekben bekövetkezett fénykorához az is hozzájárult, hogy az erősségek katonái elsősorban azokra a portyázó harcokra, a várak „loppal” és nem ostrommal való megvételére voltak alkalmasak, amilyeneket a „kis háború” hadműveletei megköveteltek. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a perzsa háború idején hazánkban állomásozó török helyőrségek katonái nagyrészt a csökkentebb értékű harcosokból kerültek ki, akikkel szemben Zrínyi, Nádasdy, Batthyány és Pálfify Miklós, vagy Kelet- Magyarországon Rákóczi Zsigmond, ecsedi Báthory István, Prépostváry Bálint, Homonnai Drageth István magyar és nem magyar katonái egyre inkább fölénybe kerültek.22. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy számosán közülük végig küzdötték Báthory István diadalmas oroszellenes háborúit s az ott szerzett harci tapasztalatokat jól hasznosították a török elleni végvári küzdelmekben is.23 Ez a harci tapasztalatokból és a honvédő ideológiai gyökerekből táplálkozó harcászati fölény éreztette a hatását a valójában 1591- ben megkezdődő 15 éves háború harcaiban is. Gondoljunk csak az 1593 őszén kivívott sikerekre, vagy az oly kevéssé méltatott 1593/94-es téli hadjárat diadalaira, amelyekben oroszlánrésze volt a magyarországi végvári vitézeknek is. Csupán a századfordulótól kezdve következett be az a hanyatlás, ami oly plasztikusan tárul elénk akár a Magyari István nevében megjelent, de valójá79