Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)
Pálffy Géza: A török elleni védelmi rendszer néhány alapkérdése a XVI. század első felében
az idegenben tartózkodó uralkodó katonai helyettese volt1 - Nádasdy Tamás 1554. évi kinevezéséig sikerült megakadályozni, az előbb Budán, majd Pozsonyban életre hívott új magyar kormányszervet, a helytartóságot (locum- tenentia) már aligha lehetett teljességgel mellőzni a török és a Szapolyai János király elleni védelem megszervezésében2. A rendek ugyanis — nádor nem lévén, ezúttal az idegenben tartózkodó uralkodót helyettesítő helytartó (locum- tenens) segítségével - próbálták megőrizni azon pozícióikat, melyeket Mohács előtt az ország védelmének irányításában betöltötték. Csakhogy Magyarország politikai-katonai viszonyaiban 1526 után olyan jelentős változások következtek be, melyek egy része igen hátrányosan érintette a rendek korábban játszott szerepét. Ezen változások közül az egyik legmeghatározóbb a Ferdinánd koronázásától — sőt a horvát-szlavón területeken már 1521-től — egyre gyakrabban Magyarország földjére lépő idegen csapatok megjelenése volt, felettük ugyanis a magyar rendek hadügyi képviselője, a helytartó hiába követelt parancsnoki jogkört, hiszen zsoldjukat nem magyarországi, hanem idegen - az osztrák tartományokból származó - jövedelmekből fedezték.3 A helytartó, majd később az úgynevezett országos főkapitányok így pusztán a rendek által megszavazott hadiadóból és az ország saját jövedelmeiből fizetett, illetve az általuk kiállított katonaság felett rendelkezhettek.4 Az I. Ferdinánd király pártján Magyarországon szolgáló haderő ily módon történt kétfelé oszlásával a hadügy irányítása is kettészakadt — amint erre Szekfű Gyula 1935-ben nevezetes Magyar történetében az alábbi szavakkal hívta fel a figyelmet: »az idegen katonaságot, mely Mohács óta bent tartózkodik az országban nem a [rendek] fizették, s ennélfogva kezdetben alig is tudnak reá befolyást szerezni, így alakul ki a főparancsnoki állások kettőssége is: van ,, generalis capitane- us ”, ez a király embere, [az] idegen csapatok vezére, kezdetben Salm Miklós, majd ennek fia, s azután több német és olasz hadvezér; van továbbá e királyi főkapitánnyal szemben országos főkapitány is: ,,supremus regni capitaneus”, aki [a] nádor nemlétében ennek helyettese katonai ügyekben, amint a helytartó a kormányzás, a nádori helytartó pedig [az] igazságszolgáltatás terén helyettesítik a hiányzó legfőbb magyar közjogi méltóságot. Az országos főkapitány a nádor helyében jog szerint az összes magyar csapatok feje, nemcsak a várak őrségéé, hanem a vármegyei katonaságé, sőt a mezei hadaké is ... Mikor pedig János [király] halála után Ferdinánd országrésze a Tiszántúlra is kiterjed, az igazságszolgáltatáshoz hasonlóan a hadügyi közigazgatást is területileg kétfelé osztják: az Eger, Nyitra, vagy Sempte székhellyel bíró Báthory András országos főkapitány mellé 1547-ben [az országgyűlés 20. törvénycikkében a rendek] a Dunántúlra Sziget, Pápa és Kanizsa székhelyekkel második országos főkapitány kinevezését kérik a királytól.»5 Jelen rövid tanulmány Szekfű Gyula ezen sorait - újabb levéltári kutatások 60
