Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)

Czigány István: A végvári katonaság és a régularités a XVII. század utolsó két évtizedében

ez utóbbit magyarokból, horvátokból és lengyelekből kell kiállítani, mivel ezek taktikája a legkiforrottabb.

Alapkutatások híján, ma még homály fedi azokat a törekvéseket, amelyeket Montecuccoli a magyarországi katonaság megreformálása terén kifejtett. Pedig ő jórészt azoknak az elveknek „a jó militaris disciplinának” bevezetésén fáradozott, amelyet maga Zrínyi is elengedhetetlennek tartott, igaz ezt Montecuccoli nem a magyar rendek aktív közreműködésével kívánta elérni.

Felvethető tehát a kérdés, hogy a magyarországi katonaság súlyos válságát milyen eszközökkel és milyen módon próbálták meg orvosolni a század utolsó harmadában?

Hangsúlyoznunk kell, hogy regularizáció alatt azt a törekvést éltjük, mely arra irányult, hogy a katonaság egyre nagyobb hányadát központi irányítás és ellátás alá helyezze egységes törvényi szabályozást vezetve be.

A királyi Magyarország katonasága szervezetében és finanszírozási rendszerében igen heterogén jellegű volt. Áttekintésére terjedelmi korlátok miatt még kísérletet sem tehetünk. Éppen ezért már eleve kivesszük a vizsgálódásból, a jogi és anyagi kondícióiban igen tagolt földesúri magánkatonaságot, hajdúságot és katonaparasztságot. Elsősorban a magyar végvárövezetben szolgáló, hivatalosan nagyrészt a király által finanszírozott végvári fegyveres erő vizsgálatára koncentrálunk, amelyet a XVI-XVII. században a királyi Magyarország állandó fegyveres erejének tekinthetünk.

A királyi Magyarországon a császári adminisztráció a véghelyein szolgáló magyar katonaságot „grániz miliz”-nek nevezte. Ezen belül megkülönböztették az „ordinari”, vagyis az állandó iratos, illetve az „extra ordinari”, vagyis a rendkívüli magyar végvári katonaságot. Hosszan tartó hadivállalkozások idején a „grániz milizen” belül javadalmazásában külön kezelték a harctéren szolgálatot vállalókat.

Számos elnevezéssel illették a királyi Magyarország mezei katonaságát, akiket többek között például a „ hungarische National Miliz”, „im Feld operierende Miliz”, „andere hungarische Miliz” néven. Azt természetesen már a további kutatásoknak kell eldönteniük, hogy ezek az elnevezések tartalmilag pontosan mit takartak s milyen átfedéseket tartalmaztak.

Jelen tanulmányunkban ugyan a véggvári katonaság regularizációjával kívánunk foglalkozni, de ez nem választható szorosan el mezei katonaságtól, mert annak egy részét végvári katonaság alkotta.

Nagyrészt Takáts Sándor munkássága nyomán történelmi közgondolkodásunkba mélyen beleágyazódott a Habsburg adminisztrációnak a magyar hadügyi fejlődésben betöltött negatív szerepe. Különösen igaz ez a XVII. század utolsó harmadára, melynek hadügyi vonatkozású történései a királyi Magyarország haderejének felszámolását célozták. Takáts ezt a vélekedését imponálóan gazdag zömében bécsi levéltári anyagra alapozta. 5

45