Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)
Czigány István: A végvári katonaság és a régularités a XVII. század utolsó két évtizedében
szabad akar prédálni, szabad részegeskedni, szabad urat, hadnagyot válogatni, ott hadni, ha elunja; ez az ő szabadsága.”2 Bár a magyar történet és hadtörténetírás előbb Acsády Ignác, majd Takáts Sándor munkássága nyomán a bajok legfőbb okozójaként a Habsburg kormányszervek felelőtlen és a magyarokkal szembeni ellenséges magatartását jelölte meg,'mely azokat megbízhatatlannak, következésképpen a politikai és a hadügyekből kiszorítandónak tartotta. Jelen tanulmányunkban nincs terünk ezeknek a történeti közgondolkodásunkban és a szaktudományban egyaránt gyökeret vert nézetek árnyalására, még inkább cáfolatára. Mégis kételyeink alátámasztására elég talán hivatkoznunk Raimondo Montecuccolira, az Udvari Haditanács elnökére, aki egy 1670. augusztus elején kelt memorandumában tarthatatlannak nevezte a magyar végvári katonaság helyzetét, mely a kamarai manipulációk folytán tíz éven keresztül nem kapott rendszeres zsoldot, ezért a fegyelme és harckészsége is megromlott.3 A magyar történeti szakirodalom jórészt Zrínyi Miklóssal való ellentétei miatt, valamint az abszolutista császári uralom egyik legfőbb exponensekét, a katonai terror szorgalmazójaként negatívan ítélte meg, s ennél fogva nem is foglalkozott Raimondo Montecuccoli tevékenységével. Igaz személye az osztrák történetírásban szintén históriai félámyékba szorult. Azonban a tények arra vallanak, hogy az állandó hadsereg kiépítését szolgáló reformok, a divatos angolszász terminológia szerint fogalmazva a Habsburg Birodalomban lezajló „hadügyi forradalom” Montecuccoli működéséhez köthető. Hadszervezési gyakorlatában és elméleti munkáiban Montecuccoli a legnagyobb hangsúlyt a katonák megfelelő kiképzésére, jó morális és fegyelmi állapotára fektette. Célját a rendszeres zsoldfízetéssel és élelmezéssel kívánta elérni. Ezt az elképzelést szolgálta a hadsereg adminisztratív apparátusának megreformálása. A katonaság ellátását végző szervezet irányítását az „Obrist Kriegskommisariat”, fogta össze, melynek működését fokozatosan az Udvari Kamara alá rendelték. Miután az állami adóbevételek legmagyobb részét ekkor a hadsereg emnésztette fel, ezért ebben a struktúrában elvben lehetőség nyílott a kamarai jövedelmek közvetlen és ellenőrzött átutalására a hadsereg ellátó és fizetőhivatalainak.4 Taktikai elméletét és gyakorlatát kezdetben a harmicéves háborúban, majd később a török elleni harcokban szerzett tapasztalatokra alapozta. Elrendelte a gyalogság közel kétharmadának tűzfegyverekkel való ellátását és az egységes kaliberű fegyverzet használatát. Könnyített a lovasság páncélzatán és a gyalogságná1 megszüntette a vértezet használatát, mindezek eredményeként a katonaság mozgékonyabbá és nagyobb tűzerejűvé vált. Növekvő szerepet szánt a lovasságnak és ezen belül is a könnyűlovasságnak. Véleménye szerint 44
