Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)

Imre Mihály: A kereszténység védőbástyája (Egy irodalmi toposz XVI. századi változatai)

kétségbeesését fejezze ki. Múlt és jelen összehasonlítása kezdődik el a com- paratio eszközeivel, amelynek betetőzése a mostani reménytelenség kifejezése: a hatalmas érzelmekkel fölszakadó sirató. Elhinni is alig lehet, hová tűnt azoknak a kiváló férfiaknak, hősöknek az áldozata, akiknek neve példaképe most is jelen van? Most az egész országot szörnyű pusztítás sújtja, melynek áldozatául esik a hajdan oly gazdag természet és az emberi alkotások. Pedig hajdan Lengyelországnak is védőbástyája volt a törökök ellen, sokszor szövetségesként harcoltak sikerrel a pogány hódító ellen. Mindig is a kellő időben vállalt igazságos háború tett naggyá igazi történelmi személyiségeket a világ- történelemben, de a lengyelek és magyarok történetében is. Őket kell most követni, ez adjon erőt és bátorságot a lengyel királynak és országa rendjeinek. „Quid enim, ut Iulius Caesar toto terrarum orbe ob res praeclare a se gestas celeberrimus, gloria suscipiendus esset, effecit? Virtus bellica. Quid Pompei- um, Scipionem, Hannibalem, Alexandrum Magnum, ad imperim totius orbis aspirantes incitavit? Virtus bellica. Quid Carolum Magnum, Carolum Quin- tum, loannem Corvinum, regni Hungáriáé quondam gubernátoréin fidelissi- mum, Matthiam Regem invictissimum, et alios complures praestantissimos regni nostri heroes, ad bella infraceto inconsternatoque animo suscipiendo pro Christianae Reipublicae salute et conservatione.”21 Itt is felbukkan az égő házról a szomszédra is átterjedő láng veszedelmének Vergiliustól eredő képe.

Hopp Lajos legutóbb megjelent könyve (Az „antemurale” és „conformitas” humanista eszméje a magyar-lengyel hagyományban) kétszáz év történetét tekinti át, megállapításainak jelentős része közvetlenül érintkezik gondolatmenetünkkel. Jelentős számú humanista képzettségű lengyel diplomata működött a római kúrián, akiknek tevékenységében egyre gyakrabban bukkan föl a Lengyelország, mint a törökkel-tatárral szembeni védőbástya propagált gondolata. „...a nyugat-európai közvéleményben kialakult egy olyan felfogás, hogy Magyarország és Lengyelország van hivatva Európa s a keresztény világ fő védelmezőjének történelmi szerepére... A két szomszédos ország történelmi hivatásának együttes szemlélete ekkor már nemcsak belső — magyar s lengyel —, hanem külső, külföldi forrásokra is kiterjed, főleg a római egyházi s olasz világi humanista kancelláriai s diplomáciai irodalom közvetítésével.”22 Ez azonban keveredik azzal a szemlélettel, amely e szerepkörben a magyarság hegemóniáját hangoztatja s Lengyelország elé rangsorolja.

A XVI. század végére a propugnaculum Christianitatis gondolat már közel százötven éves múltra tekinthet vissza és a kutatás valóban tömeges előfordulását regisztrálta, amint újabb föltárás ezt biztosan jelentősen bővíteni tudja. Fontos szerepet játszott a korszak ideológiai gondolkodásában, politikai-eszmei propagandájának is lényeges eszköze volt. Elterjedté igazán a humanizmus szemlélete és irodalmi műfajai tették; jól illeszkedik a humanizmus értékvilágába, amely nagyra becsüli a virtus erényeit: fegyveres, hősi erények gya225