Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)
Imre Mihály: A kereszténység védőbástyája (Egy irodalmi toposz XVI. századi változatai)
korlása, amely a legkiválóbbakat a hímév halhatatlanságával és az utókor dicsőítésével jutalmazza (fama, gloria, laus). A kereszténység védőbástyájának gondolata ugyan mélységesen vallási értékfogalom oltalmazására irányul, azonban fejlődése során jelentős hangsúlyeltolódás következik be. Eredetileg e védelmezett értékeszmény konfesszionális, erkölcsi, politikai, kulturális mozzanatainak kimeríthetetlen gazdagságára irányul e szándék, később azonban az érte folytatott fegyveres erényeket megkövetelő hői küzdelem mozzanataira helyeződik a hangsúly. Magának a küzdelemnek az ábrázolása, művészi eszközökkel történő kifejezése bűvöli el egyre inkább sok alkotó tollát. Az ókori irodalmi, kulturális hagyományrendszer eljárásai itt nagyon termékenyen fölhasználhatók. Rekvizitumaiban, de szemléletében is erősen antikizá- lódik, az eredeti szándék sokszor egészen elhalványul, vagy jelentéktelenné, súlytalanná válik. A küzdelem tárgyáról magára a küzdelemre helyeződik a hangsúly, ennek során egyre nagyobb teret kap az ellenség erejének részletezése, pusztításainak ábrázolása, a vele folytatott küzdelem és az elszenvedett gyötrelmek minél szuggesztívebb - esztétizált — bemutatása; mindez hitelesíti az ellene vállalt élethalál harcot. Jól fejezi ezt ki az 1595-ös oráció, ahol Náprági Demeter és társai a virtus bellica értékeit és fontosságát nem győzték eléggé hangsúlyozni. A szemben álló ellenfelek küzdelmét legtöbbször az ókor valamely nagy összecsapásához hasonlítják: a görögök és a perzsák, a rómaiak és a punok, vagy később a Birodalomba betörő barbárok harca elevenedik meg. Homérosz és Vergilius hősei kelnek életre, Hektor és Akhilleusz, a római történelemből Regulus és Scipio Afficanus; a harcok gyakran idézik a Trója körüli síkot, Cannae és a Trasimenus-tó környékét, vagy Thermopülé véráztatta vidékét. Antikizáló buzgalmában Johann Piscatorius addig megy, hogy a törököket trójai eredettel ruházza föl, miszerint ezek Turcotól, Troilus fiától származnak.23 így válik e hatalmas küzdelem ábrázolásának természetes imitatios mintájává az antikvitás. Ez a szemlélet jellemzi a XVT. század neolatin költészetének - mind hazai, mind külföldi szerzőknél — azon rétegét, amely beépíti a védőbástya-toposz földolgozásait, előfordulásait. Erőteljes megjelenését láthatjuk Paul Rubigallus, Georg Purkircher, Kassai Dávid Zsigmond, Zsámboky János, Arnold Gerardus, Ursinus Velins, Martin Schrott, Robertus Stephanus műveiben.24 Ugyancsak nagyszámú és gazdag változataival találkozunk a század retorikus prózájában; Ursinus Velins 1526-os székesfehérvári koronázási szónoklatában,./. Cuspinianus, Hieronymus Balbi. Petrus Nannius, Szántó (Arator) István és mások műveiben.25 A propugnaculum-toposz tömegesen fordul elő retorikus prózai művekben, a neolatin költészetben, jelenléte azonban szinte teljesen csak latin nyelvű irodalmunkra korlátozódik. A XVI. század magyar irodalmának két olyan hatalmas területén, mint a prédikációirodalom és a reformáció érintésére viharosan kibontakozó énekköltészetünk, alig lelünk a védőbástya toposzra, de általában nagyon ritkán jelenik meg magyar nyelvű költészetünkben. 226