Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)
Bitskey István: A vitézség eszményének változatai a XVI-XVII. század fordulójának magyar irodalmában
A wittenbergi történelemszemléletből származó „flagellum Dei” koncepció szükségképpen hozzájárult — ha nem is közvetlen módon - a vitézi erények reneszánsz lírai csillogásának tompításához. A külső hódító elleni harc helyett a belső megújulás, a bűnök eltávoztatása került az eszmélkedés középpontjába, aktív ellenállás helyett béketűrést, Istenbe vetett bizakodást hangoztatnak egyes protestáns prédikátorok. Kecskeméti Alexis János Sárospatakon 1609- ben megírt (s Debrecenben 1621-ben kiadott) prédikációskönyvében a következő intelmeket adja a „hadakozó férfiak’-nak: „Az királyok és hadakozó férfiak Istentül bocsáttatnak más országoknak és nemzetségeknek büntetésére, az mint Nebukadnezár Jeruzsálemre. Azért ez büntetésnek idején ne az ellenségről gondolkodjunk, hanem az Istennek esedezzünk, hogy az ellenséget elfordítsa mirólunk, akit büntetésre kibocsátott ellenünk. Tanuljuk meg, hogy az Isten az hitötleneknek szolgálatjával is szentül tud élni az ő igaz ítíletinek végben vitelére, az miképpen az nagy Nabukadnezár- nak Jeruzsálem ellen és most is az Mahumet követőinek szolgálatjával Magyarország és egyéb nemzetségök ellen... Tanuljuk meg, ha Istennek engedelméből városinknak és jószágainknak idegen kézre való kelését látjuk, ne kápolódjunk, hanem szenvedjük békével, hálaadással. Tanuljuk meg, az hadakozó férfiak ne dicseködjenek semmit magok erejével, ne tulajdonítsanak serénségöknek semmit, hanem istennek adják az dicsőségöt, mert az Isten az, aki az ellenségöt kezükben adja...”9 Ez a szemlélet a vitézi virtusok szerepét erősen lefokozza, ehelyett a kegyes életre, a bűnök feletti diadalra, az erkölcsi megtisztulásra int. Merőben különbözik ez a szemlélet a XVI. századi humanista antiturcica irodalom jellegétől, a német nyelvterületen oly sokat emlegetet „Türkengefahr”, „Türkenfurcht” gondolatától. Korábban az oszmán hódítás felidézése, a barbár pusztítás erőteljes festése még a harci erények erősítését szolgálta, most viszont csak az isteni providenciától remél segítséget, megoldást a szerző. Úgy tűnik, a protestáns „flagellum Dei” motívuma s a neosztoicizmus egyes gondolati elemei (constantia, patientia, tolerantia) egymásra találtak itt, így alakult ki a hódoltság kényszerű elszenvedésének eszmei alapja, a „modus vivendi” lehetősége. A Kecskemétiénél jóval határozottabb vitézségértelmezés bontakozik ki Magyart István vitairatában, amely a Pázmánnyal folytatott vita nyitányát jelentette 1602-ben. Az ország felekezeti megoszlásának és a török hódításnak a témája szükségképpen összekapcsolódott a magyarság sorsáról folytatott polémiában, így neki is ki kellett fejtenie véleményét arról, „mihez kellessék 3. "Az hadakozó férfiak ne dicseködjenek... ” 208
