Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)

Bitskey István: A vitézség eszményének változatai a XVI-XVII. század fordulójának magyar irodalmában

Rimay a neosztoikus filozófiát hirdeti, a Justus Lipsiustól vett elveket transzponálja hazai viszonyainkra:

Okosan kell azért ez rossz időben ért állapotunkat élni,

Szívünknek keservét, kit Nap ránk hévén vét hogy le tudjuk metélni,

Az a jó kormányos, ki ha a víz habos nem tudja tengert félni.

Rezignáció, nosztalgia, okos béketűrés, állhatatosság (constantia) szívbéli csendesség, a vágyak lemetélése: ezek révén vészelhető át a „rossz idő”, a „viszálkodó állapot”. Rimay erénytana is ennek megfelelő. Szerinte is gyűjtőfogalom a virtus, de Balassitól és Zrínyitől eltérően, ebből hiányoznak a vitézi élet kellékei.

Encomia virtutum c. allegorikus költeményében igencsak mesterkélt rímtechnikával adja elő idevágó nézeteit:

VIRTUS, lelki jóság, kit sok bölcs magasztal,

Méltán, mert az minden jókkal rakott asztal,

Kinél örvendőket bánat nem aggasztal,

Minden ékességet mert ránk ez akasztal

HITtel mellesleg ül anchorás REMÉNSÉG,

Ő szomszédságában SZERETET is ott ég,

Kőoszlopot fogott által az ERŐSSÉG,

Bort vízzel elegyít az MÉRTÉKLETESSÉG.

OKOSSÁG kígyóval tekerte ált karját,- Markában fejestül de fogta fulánkját,

Mértékkel IGAZSÁG tartja kivont kardját,

TŰRÉS is szemléli ő csendes bárányát.

Ez asszonyok körül forog sok szolgáló,

Mindenik szükséges, nagy haszonra való, MAGNANIMITASsal kedvvel adakozó S az szép JÓZANSÁGgal nyájasságot hozó.

A költemény argumentuma kevésbé poétikusan ugyancsak megfogalmazza, hogy „az jóságos fő cselekedetek, mellyek deák nyelven Virtusoknak hívat- tatnak”, ezek: nyájasság, hit, reménység, szeretet, igazság, okosság, józanság, mértékletesség, erősség, tűrés és szenvedés, valamint az adakozás.7 Valamiféle

206