Petercsák Tivadar (szerk.): Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 17. (Eger, 1997)
Hegyi Klára: Számítások a hódoltsági török várak haderejéről
visz a megoldáshoz.) Annyit már ma is látok, hogy az idő előrehaladtával az eltérés csökken. Amíg a pénztári naplók és a részletes zsoldlisták számadatainak ellentmondásait nem sikerül feloldani (de valószínűleg azután is, hogy elfogadható magyarázat adódik), a hódoltsági várkatonaság egészének számolásakor célszerűbb a pénztári elszámolások létszámadataiból kiindulnunk, hiszen ezek azt tüntetik fel, hogy az adott évben hány katonának fizetett zsoldot a kincstár. Kisebb-nagyobb hézagokkal 1556-tól 1591-ig összesen tizennégy évből állnak ilyen elszámolások a rendelkezésünkre (a sorban két nagyobb, egyenként tízéves hézag tátong 1559-1569 ill. 1581-1591 között).23 Létszámadataik meggyőzően következetesek: a XVI. század második felében a kincstár tíz-tizen- egyezer várkatonának fizetett zsoldot a budai vilájetben, akiknek közel egyti- zedét Budán szolgáló portai janicsárok tették ki. A helyi zsoldos várvédők átlagosan és kerekítve tízezres haderejének éppen a fele szolgált azokban a legnagyobb várakban, amelyeknek katonái mindig zsoldban kapták fizetésüket.24 A másik ötezer alkotja a közepes és kis várak legénységének zsoldos 60%-át, míg a zsold-tímáros 40%-ot 3300 főre becsülhetjük. Mindent: a portai janicsárokat, a helyi zsoldosokat és a helyi zsold- tímárosokat összesítve az 1570/80-as években a budai vilájetben álló várak haderejét 14.000 katonára tehetjük. A temesvári vilájet várvédő hadinépét hasonló logikával, de sokkal rosszabb forrásadottságokkal minimum 4000 főre becsülhetjük.25 Eszerint 1570 és 1590 között és körül a délen a Drávával és a Dunával határolt hódoltságot legkevesebb 18.000 regisztrált várkatona tartotta megszállva. A török várak teljes haderejének vizsgálatakor tehát a pénztári elszámolások adják az alapot; a részletes zsoldlisták és a tímár-defterek ennél a vizsgálatnál a kétféle módon, készpénzzel vagy birtokjövedelemmel fizetett katonák számának, arányának a meghatározásához nélkülözhetetlenek. Ha viszont adott várak őrségei után kutatunk, használhatatlanná válnak a pénztári naplók összesített adatai, hiába megbízhatóbbak a többi listánál. Elsőrendű, értékes forrásokká válnak viszont a részletes zsoldlajstromok és a tímárdefterek. Egy adott vár esetében a katonákról készített alaplista is egy valamikori valóságos helyzetet rögzített; ha a névsorban szereplő várvédők az aktuális mustra idején nem voltak is valamennyien jelen, a mustra előtt, talán az előző pénztári év végén belőlük állt a vár őrsége. A nevek fölé írt, különféle utólagos bejegyzések pedig ragyogó lehetőséget adnak arra, hogy a legénység sorsát évtizedeken át figyelemmel kísérjük. Példaként vegyük Esztergomot! A vár, amelyet Szulejmán szultán 1543. augusztus 10-én vett be, a Buda körül kiépítet védőgyűrű legfontosabb pontja lett, hiszen a hódoltság fővárosának előterében a Bécsbe tartó szárazföldi és vizi hadiút fölött őrködött. A török hadvezetés különös gonddal erősítette a 114
