Bitskey István: Püspökök, írók, könyvtárak - Egri főpapok irodalmi mecenatúrája a barokk korban - Studia Agriensia 16. (Eger, 1997)

III. Irodalom a barokk kori Egerben (1699-1799) - 3. Könyvtár és irodalom az Eszterházy-korszakban (1761-1799) - 3.1. Római inspirációk

gorú szabályok irányították: a pontosan kiszabott napirend, az előírt vizsgák és disputációk, a látványos szertartások és ünnepségek számos kötöttsége, a másfél évszázada változatlan tananyag, a Ratio studiorum rendje egyaránt az uniformizált egyházi szemléletet, az állandóságot volt hivatva szolgálni.

A változások 1740-ben, a XIV. Benedek néven pápává választott Prosper Lambertini (1675-1758) pontifikátusával kezdődtek meg, ő hozott új színt a katolikus egyház legfelsőbb vezetésébe. A közismerten toleráns, tudós egyházfő ugyanis felismerte a kor követelményeit s arra törekedett, hogy a katolikus tudományosság alkalmazkodjék is ezekhez.201 Utat kívánt engedni a felvilágosodás előterében megjelent reformtörekvéseknek, s mind a hitéletben, mind a teológiában pártfogolta az új kezdeményezéseket. Az egyházi indexről sok szerzőt törölt a korábban rajta szereplők közül, így többek között Kopernikuszt is. A szertartáskönyveket korrigálva, egységesítve adatta ki, a devóciós szokásokat racionálisabbá igyekezett formálni. 1754-ben Mária Terézia kérésére korlátozta a Magyarországon mértéktelenül megszaporodott ünnepek számát, csak a legfontosabbakat hagyva meg. A jezsuitákkal szemben több intézkedést hozott. 1742-es bullájával állást foglalt az ún. akkomo- dációs vitában, s elítélte a Jézustársaság missziós gyakorlatában elfogadott elvet, amely szerint a térítés során megengedhető a pogányok szokásaihoz történő messzemenő alkalmazkodás. 1744-ben újabb bullával foglalt állást ebben a kérdésben , s az Elő-Indiában jelentkező jezsuita-kapucinus vitában ismét az előbbiek ellenében döntött. Az Unigenitus-bulla ellenzőivel szemben mérsékelt magatartást tanúsított, így végső soron érthető, hogy ennek a mentalitásnak az eredményeképpen gyökeret vert Rómában a Muratori-féle „ca- ritá cristiana” eszméje, majd a filojanzenizmus, febronianizmus, a természettudományokban pedig a newtonizmus.

Természetesen a Collegio Romano professzorait sem hagyta mindez érintetlenül, Rómában egyre több vita lobbant fel az egyház társadalmi helyének és szerepének kijelölése körül, az állam és az egyház jogkörének szétválasztása terén. Érthető, hogy a német-magyar kollégium növendékei is megismerkedtek az új eszmékkel s részesei lettek annak az átalakulásnak, amely végül is a jezsuita rend 1773-ban bekövetkező - sokat vitatott - feloszlatásához vezetett.

201 PASTOR, Ludwig: Geschichte der Päpste seit dem Ausgang des Mittelalters. Freiburg in Breisgau, 1886-1933, Bd. XVI, 1, 339; Handbuch der Kirchengeschichte, hrsg. Hubert JEDIN, uo. 1962-1979, Bd.V, 625-626; ROSA, Mario: Tra Muratori, il Giansenismo e I „lumi": profilt) di Benedetto XIV. In: Riformatori e ribelli nel ’700 religioso italiano. Bari, 1969, 51.

91