Bitskey István: Püspökök, írók, könyvtárak - Egri főpapok irodalmi mecenatúrája a barokk korban - Studia Agriensia 16. (Eger, 1997)

III. Irodalom a barokk kori Egerben (1699-1799) - 3. Könyvtár és irodalom az Eszterházy-korszakban (1761-1799) - 3.6. írók Eszterházy környezetében

távozásához vezetett.262 Találóan nevezte őt legújabban Bíró Ferenc a század „legkifinomultabb veszélyérzetű és legizgágább hitvédő”-jének, akinek szerepe volt a „magyarok Istene” kifejezés meghonosításában is (Igaz Magyar. 1785, Elől Járó Beszéd).263 Ez a nemzeti és vallási kategóriákat összevegyítő kifejezés közismerten nagy karriert futott be, elsősorban Dugonics András Etelkái-ja nyomán vert mély gyökeret a 18-19. század fordulójának irodalmában és köztudatában. Szaitz tévedése e szólam használatát illetően ott volt, hogy a nagy jövő előtt álló nemzeti gondolatot besorolhatónak vélte a vallási apologetika fegyverei közé, holott a két eszmevilág organikusan nem volt vegyíthető, csak időleges és felületes lehetett szimbiózisuk.

Ha azonban a szakirodalomból ismert, vérmesen polemizáló Szaitz alakja mellé odaillesztjük Kazinczy jellemzését, a kép kevésbé lesz sötét. így ír erről 1789-ben: „Estefelé P. Leo Maria Szaiczot, az Igaz magyar íróját látogatám meg. Nem szégyenlem megvallani, hogy róla való gondolkozásomban nagyon meg- csalattam. írásait olvasván én őt egy mérges, homályosan gondolkozó s sok dologban járatlan embernek gondoltam vala: most pedig láttam, hogy az ember sokat olvasott, sokat írt, fáradhatlan szorgalommai bír s kivált a honni történetekkel igen esmérős. Első meglátása megérdekli a nézőt; kanosaiul néz félre, bajuszát beretválja. Módja monasztikus alázatosságú, de ha a szentszék hatalma s tekintete fordul elő, már akkor kész az atlétái viadalra. A protestánsokra sem nem haragszik, sem őket, akármit tanítsanak, írjanak, mondjanak, nem bántja; de a katolikusban a legártatlanabb heterodoxiát sem nézheti”.264 Kazinczy - a köztük lévő, erősen érezhető gondolkodásbeli különbségek ellenére is - „satisfac- tio”-val jött el tőle, kijelentve, hogy nem tud rá haragudni. Hozzátehetjük azonban: „haragvásra” nyilván sokkal több oka lehetett egy kispapnak, Dayka Gábornak, akinek éppen heterodoxiája miatt kellett Egerből távoznia, miután a toleranciáról szóló fejtegetésében Szaitz nem kevesebb mint hatvan eretnekgyanús tételt számlált össze. Eszterházynak azonban - mint Kazinczy utalt rá - nem volt túl sok kapcsolata a hírhedtté vált szervitával, akinek az egri nyomdában legálisan csak egy vitairata jelent meg (Articuli apologetici. 1790), noha mintegy 25 művet írt összesen.264“ Más kérdés, hogy Szaitznak Dayka-ellenes feljelentését komolyan kellett vennie. Mint láttuk, egyházmegyéje belső fegyelmét mindig is igyekezett megszilárdítani, ezen túl pedig épp a jozefinizmus toleranciafelfogásában látta az egyházát fenyegető legfőbb veszélyt, így Dayka tételeit ki kellett vizsgáltatnia. Tájer György kanonokot bízta meg az eljárás lefolytatásával, ennek

262 LŐKÖS István: Dayka Gábor egri éveiről. It, 1962, 398-409.

263 BÍRÓ, 151-152; PÉTER László: A „magyarok Istene". Acta Históriáé Litterarum Hungaricarum, t. XXVI, Szeged, 1995, 104.

264 KAZINCZY, uo. 557.

264a Koholt nyomdahellyel, álnéven (Máriafi István, Kalapátsits György) még három miivé bizonyult egri edíciónak, TNYR, 143.

124