Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): Végvár és környezet - Studia Agriensia 15. (Eger, 1995)

Pálffy Géza: A főkapitányi hadiipari műhely kiépülése Kassán és nyersanyagellátó forrásai

mesterek gyarapították, úgymint 1 építési írnok, 1 építész és 2 téglavető. Az élelmezési házban ugyanekkor 24 személyt alkalmaztak.36

Lazarus von Schwendi tervei tehát a XVI. század végére a hivatalszervezetet illetően Magyarország felső részeiben valóra váltak. Az I. Miksa által a század elején az osztrák területek határvidéki hadszertáraira kiterjedő centralizált tüzérhivatali szervezet Ferdinánd és utódai magyar királysága révén a török előretörése következtében a magyarországi végvidéken is bevezetésre került, Felső-Magyarországon pedig a főhadszertár- nok-helyettes speciális tisztségével gazdagodott.37

A hadiipari műhely kialakulása

Schwendi és a Kassát 1552-ben átvevő királyi biztosok javaslatai a hivatalszervezet kiépítésével párhuzamosan azonban már egy hadiipari műhely kialakítását körvonalazták. Az elképzelés támogatói bátran építhettek Kassa és a felső-magyarországi városok Mohács előtti hagyományaira. A XV. században ugyanis a magyar királyság területén előállított hadfelszerelés nagy részét Pozsony és Nagyszombat mellett Eperjes, Bártfa, Lőcse, Igló és Kassa városa gyártotta. Bártfa az 1430-as években például már ólmot és rezet vásárol ágyúöntés céljára, Eperjes 1441-ben ágyúkerekeket vasaltat a városi mesteremberekkel, Kassa pedig 1459-ben küld hadfelszerelést Mátyás király rendeletére. Az ágyúk öntését, azok lafettára helyezését és felszereléseik elkészítését e korszakban még nem királyi, a kamarai jövedelmekből fizetett mesteremberek, hanem a városok többségében német származású tűzmesterei, illetve céhes kézművesei végezték. 1444 és 1451 között például Eperjesen József bodnármester készíti el a város ágyúinak kerekeit és tengelyeit. Bártfa 1440-ben egy városi asztalossal gyártat ládákat az ágyúgolyók számára. A városi tüzérek munkáját - akik a későbbi királyi hadszertárnokok feladatainak megfelelően a lövőszerszámok karbantartását, leltározását, az ágyúk öntését és a lőpor gyártását a város által fizetett ellátmányért, gyakran városi polgárként végezték - céhes mesteremberek (kovácsok, ácsok, bognárok, kerékgyártók, asztalosok stb.) segítették. A lőporgyártás alapanyagait maguk a városok biztosították. 1441-ben Eperjes Pál salétrommester {Laborator vagy magister salnitri) alkalmazza segédjével és szolgájával, A ként többnyire külföldről vásárolják,38 míg a faszenet a városok gazdag erdei biztosítják.

189