Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Czigány István: Katonarétegek a királyi Magyarországon a 17. század második felében
lovasságban rejlő előnyöket, ezért előszeretettel alkalmazták őket a pfalzi örökösödési háborúban. A háború elején, 1689-ben a magyar lovasság létszáma elérte a 2800 főt, s a franciákkal 1697-ben megkötött béke idején, 1697-ben 3800 huszár teljesített szolgálatot a Rajna mellett.28 A háború alatt zömmel szökevény magyarokból a franciák is szerveztek két huszárszázadot. Még a porosz választófejedelem, III. Frigyes feleségének háziezredében is szolgáltak magyarországi katonák.29 A magyarországi katonatársadalom jelentős része a mezei ezredekben szolgált. Ezeket az ezredeket általában egy-egy hadiévre (májustól novemberig) állították fel. A vitézeket az uralkodótól kapott pátens alapján, olykor saját költségén egy-egy főúr, vagy híres végvári kapitány fogadta fel. Batthyány Ádám például az 1687-es hadjárat idején egy több mint 500 főből álló lovas és egy 625 katonából álló gyalogezredet fogadott zsoldba. Zichy István 1691 áprilisában „szabad magyar lovasok és gyalogosok” kiállítására kapott pátenst, 1697-ben pedig ezer lovasból álló ezred szervezésére kapott megbízást.3" Csáky László és Barkóczi István ezredesek a török elleni felszabadító háború szinte minden hadjáratában részt vettek ezredük élén. Tudjuk azt is, hogy a korabeli forrásokban Makar János báró ezredét horvátként említik, holott az zömében magyarokból állott.31 A magyar „vitézlő rend” talán legélelmesebb „hadivállalkozója a nemesség alsó rétegeiből származó Bottyán János volt, aki a török elleni hadjáratok során óriási vagyonra tett szert. Katonáit ellátás és zsákmány fejében fogadta fel. Saját, ötszáz lovast számláló ezrede élén 1686-tól harcolt, de 1692-ben már ezer embert toborzott Várad megvételéhez, s a következő esztendőben is ezer huszár zsoldba fogadására kapott megbízást.32 A magyar mezei ezredek legnagyobb részét, vagy zömmel az ezredparancsnokok pénzén, vagy zsákmányra fogadták, általában egy-egy hadjárat időtartamára. Azonban a császári hadvezetőség, az elhúzódó háborúk miatt, olyan reguláris katonai egységeket kívánt szervezni a magyarokból, amelyek állandóan rendelkezésükre állnak és a birodalom bármelyik pontján bevethetők. Ennek érdekében 1688-ban Czobor Ádám két reguláris huszárezredet toborzott az uralkodó számára. A harmadik huszárezredet Mihály Deák Pál parancsnoksága alatt 1696-ban szervezték meg. Bár a hadtörténelmi irodalom a magyar reguláris csapatok megjelenését a Czobor huszárezred alapításától, tehát 1688-tól datálja, mégis úgy véljük, hogy az I. Lipót rendeletére 1686 szeptemberében Molnár János parancsnoksága alatt felállított hajdúezred tekinthető az első magyar reguláris egységnek. Az ezredet a császári hadseregben szokásos elvek alapján szervezték. Összesen 12 századból és 3000 emberből állt. Két évvel később 96
