Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)

Czigány István: Katonarétegek a királyi Magyarországon a 17. század második felében

a magyarországi katonaságot, mely a fentebb idézett Montecuccoli tábornok soraiból is kiviláglott. Ebben a helyzetben a Habsburg-kormányzat nem is törekedett a magyarországi haderő korszerűsítésére. Kivételt talán csak azok a kulcsfontosságú várakban szolgáló vitézek képeztek, akik közvetlenül védelmezték az örökös tartományokat.

A tizenöt éves háborút lezáró zsitvatoroki békét követően közel fél évszázad nagyobb háborúk nélkül telt el. Amint Zrínyi is észrevette, „a hosszú békesség” alatt a magyar vitézek elszoktak a hadi tudományoktól. Lényegében az történt, hogy nagyobb hadjáratok híján nem harcolt számottevő birodalmi kontingens az országban, s nem áramlottak be tömegméretekben a korszerű katonai ismeretek és technikák, mint ahogyan az a tizenöt éves háború idején történt. így a végvárvonalon kialakult egy nagyrészt helyhez kötött határvédő katonaság. Mivel a Habsburg Birodalom képtelennek bizonyult e katonaság megfelelő finanszírozására, a vitézek kénytelenek a szolgálat ellátása mellett, s annak rovására különböző mellékfoglalkozásokat űzni. Ez természetesen csak tovább növelte azt a már meglévő szakadékot, mely az élvonalbeli és a magyar katonaság között létezett. Sok katona művelt, vagy műveltetett szántót, tartott eladásra szánt állatokat. Az előbbire Fülek, míg az utóbbira Káló vára a példa. Szinte minden jelentősebb várban tartottak mészárszéket, melynek bevételeiből szigorú szabályok mellett részesült a várkapitány és a katonák. Hallatlan módon virágzott a rabkereskedelem, mely nem elhanyagolható bevételi forrása a vitézlő rendnek, még inkább a katonai hierarchia csúcsán álló főnemeseknek. Károlyi László szatmári főispán börtönében az 1680-as évek elején 25 török raboskodott. Két főrangú török sarca száz aranyra rúgott, míg Juszup agáé, „aki ő császári felsége rabja” négyezer tallér és nyolc keresztény rab.25

Bár keményen tilalmazták, mégis változatlanul folytak a török elleni portyák. Néha, nagyobb vállalkozások alkalmával több végvár katonasága is összefogott, ilyenkor akár Szerbiáig is elkalandoztak. Sokszor ezeket az akciókat egybekötötték a török területen lévő földesúri birtokok adójának behajtásával, vagy a hódoltságba szökött jobbágyok visszahozatalával.

A 17. században a magyarországi katonatársadalom a földesúri hajdúk, s főként a katonaparasztság tömeges megjelenésével felhígult. Ezeknek a katonáknak megtanították ugyan a fegyverforgatás alapelemeit, de rendszeres kiképzésben nem részesültek. Alapvetően a karhatalmi feladatokat látták el a földesúri birtokokon, s csak kisebb részük vonult hadba a földesúr oldalán. Ezért a korszerű hadvezetés számára e katonaság legnagyobb részének harcértéke szinte a nullával volt egyenértékű.

94