Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)

Czigány István: Katonarétegek a királyi Magyarországon a 17. század második felében

rejt magában a törökkel szembeni nyílt háborúnál.22 Montecuccoli midőn keményen ostorozta a magyarok megbízhatatlanságát, elítélőleg nyilatkozott azok harci erényeiről is. Zrínyi Miklós, Montecuccoli nagy ellenfelének nézőpontja természetesen szöges ellentétben állt a császári tábornokéval. Mégis a sors különös fintora, hogy a magyar katonaság harcértékének megítélésekor, nem is állt oly messze ellenfelétől. Zrínyi legrészletesebben A török áfium ellen való orvosság című munkájában fejtette ki álláspontját a magyar katonasággal kapcsolatban. Szerinte: „.. .én a hadi népet magyarból akarom csinálni, de mivel a hosszú békesség elszoktatta nemzetünket a disciplinától, kell mestereket találnunk... Mert én nem kévánok egyebet, hanem csak jó tisztviselőket; nem azért penig, hogy ő scotus, hogy őnémet vagy franczuz, hanem azért, hogy hadakban fogott, látott, halott, tanult. Mivel hogy a magyarnak hadakozása nem volt, nincs ily embere. De mihelt a magyar megtanul, nem kévánok osztán illyet is másutt keresni; mint hogy Mátyás király idejében nem keresett a magyar másutt tisztviselőt, hanem Magyarországban. Bátori István lengyel király idejében ilyenképpen; ő is Magyarországról szerezte a jó tisztviselőket. Bátori Zsigmond idejében is nem volt szűki a jó magyar tisztviselőknek; illyen volt Király Albert, Bar- bély György és sok más vitéz kapitány... Másik impedimentuma a mi igyekezetünknek, a mint mondanám, a felettébb való szabadságnak vélekedése. Azt tartják a mi magyarink: non bene de toto libertás venditur auro. Igaz bizonyára az, nincs a szabadságnál szebb dolog, de viszont, a ki az ilyen militaris disciplinât szabadságai ellenkező dolognak tartja, vagy bolond vagy tunya, rósz és rest.”23

Csak azért idéztünk ily hosszan Zrínyi munkájából, mert a kortárs hitelességével tárta fel a magyar katonaság bajait. Nincs ugyan terünk e problematika mélyebb elemzésére, de néhány momentumot mégis kénytelenek vagyunk felvillantani, hogy érthetővé váljon a magyarországi hadügy 17. században bekövetkezett depressziója.

Köztudott tény, hogy a 17. század első négy évtizedében a Habsburg Birodalom előbb a tizenöt, majd a harmincéves háború következtében gazdaságilag igen meggyengült. E folyamatot még csak felerősítette az az egész Európát sújtó gazdasági válság. A birodalom megrendült anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy a magyarországi katonaságot, olyan korszerű szinten tartsa, mint a tizenöt éves háború idején.24 A financiális háttér mellett hiányzott a politika irányítóinak akarata is. A Bocskai-sza- badságharc megrendítő élménye, majd az erdélyi fejedelemségből kiinduló Habsburg-ellenes támadások, végül mintegy betetőzésként, a bujdosó- és kurucmozgalmak, az udvari körök számára igen megbízhatatlanná tették

93