Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)

Domokos György: A várak jelentősége és a császári seregek ostromtechnikája a felszabadító háborúban

fogalmazva, az erőd elfoglalása nélkül is megszerezték az általa védett területet.10

A várak változatlan fontosságát jelzi az a tény is, hogy a hódoltság visszafoglalásánál ugyanaz a két erősség játszott kulcsszerepet, amely egykor elvesztésében is: Buda és Nándorfehérvár. Stratégiailag mindkettő fontos ponton állt, a keresztények és a törökök szempontjából egyaránt. Egyfelől ugyanis a hódoltság elleni támadás első és legtermészetesebb irányaként a Duna vonala kínálkozott, amely a szállítás-utánpótlás jelentős megkönnyítésével az előrenyomulást nagyban elősegítette. Másfelől a Duna mellett vezetett a török seregek hagyományos felvonulási útja is. E hadiút elzárása, valamint e két vár elfoglalása esetén a szövetséges haderő megakadályozhatta az oszmánok behatolását a Dráva-Al-Duna mögé. Nem véletlen tehát, hogy egy sor jelentős ütközet, valamint több kisebb mellett a három legnagyobb, formális ostrom (Érsekújvár, Buda, Belgrád) épp a Dunánál, illetve annak két oldalán húzódó, mintegy 80-100 km-es sávban zajlott le.

További lényeges körülmény, hogy Buda egyben a magyarországi török végvárrendszer kulcsát is jelentette. Fontosságára való tekintettel az oszmánok egyfajta védelmi gyűrűvel vették körül. Sok kisebb vár mellett Székesfehérvár, Esztergom, Hatvan voltak a fő erősségek a Budát védő várláncolatban.11 A Buda-Székesfehérvár-Esztergom várháromszög pedig további jelentőséget kapott, mert kezdetben ez „biztosította katonailag a török birodalom számára a magyarországi hódítások megtartását, illetve további növelését.”12 Ugyanakkor Buda, valamint az ott összevonható török végbeli sereg is fedezte ezeket az erősségeket. A tizenöt éves háborúban a török végvárrendszer, az akkor még több tekintetben megmutatkozó oszmán fölény folytán, még Esztergom, vagy Fehérvár időleges elvesztését is el tudta viselni, és ki tudta védeni a Buda ellen irányuló támadásokat is. A felszabadító háború idején azonban, épp a keresztény sereg fölénye miatt, döntőnek bizonyult, hogy Esztergomot és Érsekújvárt már a harcok kezdetén sikerült elfoglalni. Ez rést ütött a rendszerbe, ellenállóképességét nagyban gyengítette; kiesésük megnyitotta a Budához vezető utat, a török seregek pedig már nem tudták e támadást elhárítani, csak időlegesen lassítani (Buda, 1684).

Tulajdonképpen ez utóbbi vonatkozik Thököly felvidéki fejedelemségére, illetve a kezében levő várakra is. A Thököly elleni harc a felszabadító háború kezdetén ugyan nem gátolta, de a császári erők kényszerű megosztása révén megnehezítette a hathatósabb fellépést a törökökkel szemben.

75