Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Varga J. János: A nyugat-magyarországi végvárak 1683 nyarán
a szultán 100 000 emberrel indult el, s hadserege menet közben a budai és az egri pasa, Ghiraj tatár kán, a két román vajda, Apafi Mihály erdélyi és Thököly Imre felső-magyarországi fejedelem segélycsapatainak csatlakozásakor további 40 000-45 000 fővel gyarapodott.5 Május 3-án érték el Belgrádot, ahol IV. Mehmed Kara Musztafát nevezte ki a hadjárat fővezérévé. A szultán maga Belgrádban maradt, a sereg pedig továbbvonult a drávai átkelőhelyhez, amelyet már március végétől török egységek őriztek, hogy felgyújtását megakadályozzák. Eszékre június 2-án érkeztek meg, ahol sok időt elvesztegettek.6 Már ötödik napja foglalkoztak a zsold és az élelem kiosztásával, meg a tölgyfahídon felfedezett hibák kijavításával, amikor megérkezett Felső- Magyarország fejedelme. Thököly Imre a török hadsereg felvonulására építette további politikáját, mert az a törekvés vezette, hogy területileg korlátozott fejedelemségét a török védnökség alatt álló egész magyar királyság fölötti uralommal cserélje fel, hiába hárította el magától a királyi címet 1682 szeptemberében Fülek alatt. Ezért, és mert hitt a török katonai fölényében, meg a gyors döntés szükségességében, csatlakozott Kara Musztafához. Ugyanakkor a pusztítás elkerülése érdekében szerette volna, ha a török hadak rövid ideig tartózkodnak Magyarországon, és az ország népét maga hódoltatja. Kiáltvánnyal fordult tehát az eszéki táborból a dunántúli főrendekhez, vármegyékhez és városokhoz, amelyben megmagyarázta, hogy miért helyezte magát a török oltalmába. Hivatkozott a régi magyar fejedelmek példájára, akik nem kaptak segítséget a keresztény uralkodóktól a török ellen, s a Habsburg császárra, aki a rendi jogok ellen tört és sérelmeiket nem orvosolta. Egyúttal intette „a főnemesi, nemesi és egyéb rendeket az együttműködésre és a hűségre”. Nem vállal felelősséget azért - mondotta -, ha a hazához hűtlenek a megátalkodottak javait felégetik, magukat és szeretteiket pedig örök rabságra vetik.7 A nagyvezír - anélkül, hogy haditanácsa döntött volna a támadás végső célját illetően - meghagyta Thökölynek, hogy a mintegy 20 000 fős hadinépével és a mellé adott Húszéin egri pasa 6000 katonájával hódoltassa Alsó-Magyarországot, és a Duna bal partján kövesse a Dunántúlon átvonuló török sereget.8 A császári hadvezetés a támadás elhárítására 60 000 főnyi haderő kiállítását rendelte el. Ebből május 6-án, a Pozsonnyal szemközti Köpcsénynél (Kittsee) megrendezett hadiszemlén csupán 32 400 fő állott készen.9 A fő erőkkel, mintegy 22 000 emberrel Lotharingiai Károly fővezér indult el Komárom irányába, hogy ezt a fontos, akkor mintegy 450 főnyi őrséggel10 védett Duna menti erősséget óvja, s „az ellenség előtt is bizonyítsa a 57
