Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)

Nagy László: Várad szerepe a Partium és Erdély életében a 16-17. században

nek, hozzátartozóikkal együtt, szabad elvonulást biztosít. ígéretét ezúttal a török be is tartotta, s a védők bántatlanul elvonulhattak az ellenség által kirendelt szekereken Debrecen felé. Gyalókay Jenő, a múlt század híres magyar hadtörténetírója, Várad elvesztésének harmadfél százados évfordulóján így írt a hős védőkről: „Magyarország hadtörténetét, a magyar katona páratlan vitézségének és önfeláldozásának újabb fényes bizonyítékával gazdagították. Sorsuk tragikuma sem abban áll, hogy elbuktak az egyenlőtlen harcban, hanem abban, hogy bárha akkoriban az egész művelt világ méltányolta vitézségüket, a hálátlan utókor mégsem adta meg nekik az elismerés becsületesen kiérdemelt pálmaágát. Mert míg Szigetvár, Eger, Drégely, Temesvár és annyi más várunk védelmezőinek a költészet és a művészet a történetírással vetekedve állított ércnél maradandóbb emlékjelet, addig Várad lelkes kis őrserege csak a névtelen hősök számát szaporította. Csontjaik jeltelen sírban porladoznak, nevük, emlékezetük végképpen kipusztul a köztudatból.”39

Várad elvesztését rendkívüli jelentőségűnek értékelte Alvise Molinn, Velence portai követe. Hiszen az volt annak az Erdélynek a nyugati bejárata, amelyet ő védőgátnak tekintett a törökkel szemben. „Nélküle a törökök nem tudtak előnyre szert tenni sem Németországban, sem Lengyel- országban, sem Itáliában és sohasem merészkedtek el ezekbe a tartományokba.”40 Várad elestéhez kétségtelenül hozzájárult az a körülmény, hogy a bécsi politikai és katonai vezetés csak a számára megbízhatónak látszó Kemény János fejedelem megsegítésére szánta el magát 1661-ben. Igaz, akkorra már a megfélemlített erdélyi rendek a török vazallusságot vállaló Apafi Mihályt ismerték el fejedelmüknek. Amikor a Kemény segítségére küldött Montecuccoli tábornagy erről értesült, tekintettel a számára kedvezőtlen politikai és katonai helyzetre, a járvány miatt fölöttébb megfogyatkozott hadával kivonult Erdélyből. Kemény 1662 januárjában bekövetkező halálával a fejedelemség visszazuhant a török vazallusi állapotba és hosszabb időre kiesett a törökellenes táborból. A Várad és a Partium elvesztésével ugyancsak megcsappant erejű erdélyi hadsereg az elkövetkező évtizedekben többnyire csupán szultáni paranccsal kirendelt segélyerőként vett részt török oldalon a magyarországi harcokban.

A váradi székhellyel létrejött új török beglerbégség alapvetően nem növelte a török birodalom európai hatalmi pozícióit. Az 1664-es szentgotthárdi súlyos török vereség ugyanis jelentősen csökkentette a török hadi presztízst és közel két évtizedre elvette az oszmánok kedvét területnövelő háború indításától. Ez persze nem jelentette azt, hogy a Porta titkon ne támogasson minden magyarországi Habsburg-ellenes megmozdulást.

48