Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Nagy László: Várad szerepe a Partium és Erdély életében a 16-17. században
1670-ben például egyes török méltóságok hamis ígéreteinek a hatására robbant ki a Zrínyi Péter nevével fémjelzett Habsburg-ellenes felkelés. Majd annak bukása után az egri és a váradi pasákra hárult a területükre menekült magyar felkelők ellátása és újabb támadásokra való biztatása. Az 1672-es bujdosó támadásban a váradi török katonák egy része is bekapcsolódott. Spankau felső-magyarországi tábornok kiáltványa szerint a protestáns prédikátorok „a Keresztyénség természet szerént való ellenségének szerencsés voltáért az együgyű községet imádkoztatnák és azzal a pogánysághoz szítván, a Keresztyénség közt való gyűlülséget is ger j esztenének. ”41 Az 1672-es támadás kudarca után a bujdosók ismét a váradi pasa és az erdélyi fejedelem oltalma alá menekültek és a szoros török függésből csak a francia katonai segítség révén remélhettek némi kitörést. Ezt 1677- ben meg is kapták, 1678-tól pedig egyre jobban függetlenedni tudtak mind a váradi pasától, mind a franciáktól. Igaz, 1682-től közvetlenül a Porta - vagy pontosabban Kara Musztafa nagyvezér - vette a kurucokat szárnyai alá; „királlyá” nevezve ki a legendás hírű ifjú kuruc vezért, Thököly Imrét. Várad akkor került ismét szorosabb kapcsolatba a kurucokkal, amikor 1685-ben a váradi pasa tőrbe csalta és fogságra vetette a „kuruc királyt”, hogy ezzel a vereséget vereségre szenvedő oszmán hatalom kedvezőbb békefeltételeket biztosítson magának. Ez az elgondolás kudarcba fulladt, s a fogságból kiszabadult Thököly Váradról kezdte szervezni az új kuruc sereget; most már azonban egyre kevesebb sikerrel.42 A török kiűzésével végződő, 17. század végi fölszabadító háborúban a váradi beglerbég csekély számú katonasága nem befolyásolhatta a hadi eseményeket, s nem tudta megzavarni Erdély visszakerülését a magyar király fennhatósága alá. Buda 1686-os fölszabadítása után a törökellenes hadak gyorsan lejutottak egészen Nándorfehérvárig, sőt még délebbre is, s így Várad valójában el lett vágva minden hátországi utánpótlástól. Badeni Lajos fővezér az 1691-es szalánkeméni nagy diadal után vonult a vár alá, s október 12-én megkezdte az ostromot. A kortárs erdélyi historikus szerint „három hétig szörnyűképpen bombáztatá, lőtteté, de akkor meg nem vehe- té” a várat a három hétig tartó ostrommal. A védők fölmentésére Várad alá érkezett a tatár kán serege. Katonái el is fogtak néhányat a császári tábor „sákmánosai” közül, de az erős sáncban lévő ostromlókban a kán semmi kárt nem tudott tenni. Ennek ellenére november elején Badeni Lajos „erős bloquadat hagyván Várad alatt” maga Bécsbe ment, innen pedig a franciák elleni hadszíntérre. Az újabb ostromot a Thököly Imre fogságából Zrínyi Ilona ellenében 49
