Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Nagy László: Várad szerepe a Partium és Erdély életében a 16-17. században
csak hallgatni, / Nem szántam hazámért véremet ontani, / Gyula, s Feness völgyét pirossan festeni.”37 Az egykori váradi főkapitány, majd fejedelem halála után a török elérkezettnek látta az időt, hogy Váradot és a hozzá tartozó Partiumot közvetlen fennhatósága alá vonja. Az ostromló sereg ezúttal korábban, 1660. július 15-én érkezett a falak alá, hogy az őszi esőzések és hideg beállta előtt elegendő ideje maradjon az ostrommúveletekre. Miután a főkapitány, Gyulai Ferenc - akárcsak két évvel korábban - ezúttal sem volt a szoglálati helyén, a védelmi harc irányítása a vicekapitányra, Balogh Mátéra esett. A bátor parancsnok a harc megkezdése előtt - akárcsak egykoron az egri Dobó István - az esetleges árulók megrettentésére a vár piacán akasztófát állíttatott fel. Ám szép szavakkal is igyekezett buzdítani a mintegy 900 főnyi védőt, többek között ezeket mondván nekik: „Ha úgy tetszenék is Istennek, hogy mindnyájan a kegyetlen ellenség miatt a szép végház oltalma mellett halált szenvednünk kellene is... jó hírünk-nevünk dicséretes szép emlékezetben maradna, lelkeink pedig örök boldogsággal koronáztatnának. ”38 Ötvenezer jól felszerelt ostromlóval szemben kilencszáz védő meglehetősen reménytelen harcba indult! Hiszen a fejedelem halála után csak halvány reménységük maradt arra, hogy a magyar király és német-római birodalmi császár, I. Lipót, háborúba bonyolódik a törökkel Váradért. Ennek ellenére sorra-rendre visszaverték a rohamokat. Háromheti ostrom után csak mintegy ezer török katona halála árán érték el az ostromlók azt az eredményt, hogy megnyílt az első rés a falakon. Augusztus 14-én, az ostrom harminckettedik napján, a vár pattantyúsai az új tűzszerszámok próbálgatása közben véletlenül fölrobbantották a lőporraktárt. Ezután a védők puszta testükkel zárták el a támadt réseket. Tíz nappal később az ostromot vezénylő Ali pasa általános rohamot rendelt el, amely hajnaltól reggel kilenc óráig tartott. S akárcsak fél évszázaddal korábban, most is a várbeli lányok és asszonyok ott küzdöttek a férfiak oldalán. Harcuk nyomán mintegy tízezernyi török katona esett el a rohamok során, de a védők száma is leapadt egyharmadára. Miután felmentő seregre nem számíthattak, elhatározták, hogy tisztes feltételek mellett engednek a túlerőnek és átadják a már úgyis védhetetlen várat a töröknek. Ali pasa maga is hajlott az egyezségre, mert nem akart még több katonát veszíteni és nem volt érdeke földig romboltatni azt az erősséget, amelyet a Porta egy új beglerbégség székhelyévé kívánt tenni. Ezért a védőknek ünnepélyesen megígérte, hogy több erdélyi vár átadását nem követeli, az erdélyiekre kirótt adót leszállítja, a fejedelemségből nem csinál pasalikot és a védők47
