Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Nagy László: Várad szerepe a Partium és Erdély életében a 16-17. században
be. Igaz, ekkor ez a „fő vár” Rudolf magyar királyt uralta. A Bocskai István főkapitány távollétében parancsnokló Király György vicekapitány ugyanis Báthory Zsigmondtól hitében és személyében egyaránt megsértve, megtagadta az engedelmességet a fejedelemnek és a magyar királyt ismerte el urának. Ezzel Várad mintegy nyolc esztendőnyi időtartamra elszakadt Erdélytől.20 A váradi vicekapitány állásfoglalása, akit a többségében protestáns és erősen törökellenes érzelmű helyőrség szinte egy emberként támogatott, az egész Partium sorsát meghatározta egy jó időre. Sőt lehetővé tette azt is, hogy egészen 1605 végéig Erdély - rövid megszakításoktól eltekintve - a királyi Magyarországgal együtt a Habsburg-uralkodó fennhatósága alatt legyen. Az ebből származó veszélyt a Porta hamar fölismerte és 1598 őszén Szaturdzsi Mohamed másodvezért rendelte Várad ellen, a korabeli krónikás szavai szerint „megszámlálhatatlan törökjeivel és majdnem az egész Kelet és Európa seregével”. A szemtanúk mintegy kétszázezer főre taksálták a had nagyságát, ám az a valóságban legfeljebb 80-100000 - nem is teljes egészében elsőrendű harcértékű - katonát számlált. Természetesen így is sokszoros túlerőt képezett a védőkkel szemben, akiknek a küzdelmét a Zsigmond fejedelemmel szembeforduló, a Báthory István lengyel király háborúiban tanult Király György mellett Rhedern Menyhért ezredes, valamint a török fogságból kiszabadult egykori egri kapitány Nyáry Pál irányították. Itt küzdött katonái élén a „nagyivó és szoknyakergető” Szelestey János aradi kapitány és a törökellenes harcban már ekkor jelentős hírnévre szert tevő Segnyey István hajdúfőkapitány is. Szelestey itt is kitűnt leleményességével, amivel jelentősen hozzájárult az eredményes védelemhez. Puskaporral töltött csöveket és lenzsákokat szóratott az ostromlókra, amik égő kanócoktól tüzet fogván, óriási pusztításokat vittek végbe az ostromlók soraiban.21 A három parancsnok vezérletével mintegy két és félezer katona védte Váradot az ostromlók ellen. A várost a török vezér viszonylag gyorsan birtokba vette és ostromállványokról megkezdte a vár lövetését. A védők viszonozták az ágyútüzet és éjjelente helyrehozták a falrongálásokat. Ekkor a törökök közvetlen rohammal próbálkoztak, mire a védők forró szurkot és ként zúdítottak rájuk, majd karddal kaszabolták a falakra felhágókat. Szamosközy külön név szerint megemlékezik egy Erzsébet nevű szolgálóleányról, aki sok férfit túlszárnyalt bátorságával és „dicső példát adott a többi asszonynak”. Karddal az oldalán, kezében lándzsát tartva küzdött, s több törököt megölt a falra följutottak közül. „Végül is harci tűztől égve, nő voltáról és a veszedelemről megfeledkezve, óvatlanabbul merészkedett 43
