Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)

Lőkös István: A török veszély a 16-17. századi horvát epikában

Már egykori kiváló szlavistánk, Bajza József észrevette a szerző tájékozottságát, hogy mennyire jól ismeri a csata lefolyásának eseménytörténetét, szereplőit, a korabeli európai politikai viszonyokat, Itália, s ezen belül Milánó helyzetét, a Milánóért versengők (a francia király, a pápa, Velence, a Sforzák) közönyét II. Lajos segélykérését és a török veszéllyel kapcsolatos figyelmeztetését illetően.15 Ám hogy a hosszú versezet mégsem ragad meg a historikus tények puszta felsorolásának szintjén, arra a szöveg népköltészettel rokon részleteiből16 s költői invencióra valló képeiből következtethetünk. („A korona, a gyönyörű ajándék, melyet nekem angyal hozott” = „Kruna prilipi dar ku mi an’jel dao”; „Ezüstből lesz patkó lábaidra verve” = „Na noge srebrne potkove skovati”: „Vert arany díszíti nyergedet s kantárod” = „Uzdu skupao sedlom zlatom pokovati” stb.)

A kortárs horvát epikus költészet értékrendjébe illeszkedését jelzi a már említett verselési forma is, hisz a belső rímes tizenkettős sorok adják Marulic/uííit-eposzának metrikai keretét is, s úgy tűnik: a mohácsi panaszvers szerzője bár nem Marulic formátumú költő, mégsem gyarló alkalmazója az egyébként nem könnyű, metrikai-prozódiai tudást kívánó formának.

Abban a közegben, amelyben e panaszének fogant és megszületett, a távoli Magyarország sorsa iránti figyelem és aggódás még hosszú időn át jellemző marad. Erre vall az az ugyancsak verses formában íródott reflexió, amelynek indítéka Buda 1541-es eleste volt, s szerzőjét Mavro Vet- ranovic Cavcicnak hívták. Dubrovnik neves, megbecsült költője volt (1482 vagy 83-ban született s 1576-ban halt meg), az ókor klasszikusain nevelkedett, de erudíciójának összetevői között a keresztény kultúra örökségét éppúgy regisztrálhatjuk, miként Dante és Petrarca, valamint a 15-16. századi olasz poézis alkotásait s a hazai galgolita hagyományt, a délszláv folklórt és a Dalmácia-szerte honos trubadúr örökséget. Mindez nyelvtudással, politikai, históriai, jogi, bölcseleti tájékozottsággal - s mert a bencés rend nagy családjába tartozott - magas fokú teológiai képzettséggel párosult. Ne feledjük megjegyezni: ismereteit - a hazai (dubrovniki) stúdiumokat követően - Monte Cassino klastromában gyarapíthatta.

Költészetének néhány, számunkra fontos darabja messze meghaladj a a kortárs poézist. A Pjesanca gospodi krstjanskoj (Ének a keresztény uralkodókhoz), Pjesanca Latinom (Ének az olaszokhoz), Tuzba grada Budima (Buda várának panasza) c. énekeire gondolunk, amelyek egyike a keresztény összefogást, a másik Itália felszabadítását és egységét szorgalmazza, míg a harmadik az egész közép- és délkelet-európai térség viszonyaira kiható, a magyar államiságot oly tragikusan meghatározó esemény, Buda

362