Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)

Lőkös István: A török veszély a 16-17. századi horvát epikában

ják, amikor is napnál világosabb lesz majd: mindez csupán eszköz, a nemzetmentő cél eléréséhez. A szépség és ragyogás acélos jellemet takar, mely képes lesz véghezvinni a különben asszonyhoz nem illő cselekedetet: az elbizakodott, dölyfös, hatalmától megrészegült Holofernesz megölését.

Marulié költői segélykiáltása - mint láttuk - nem egyszeri megnyilatkozás: az episztola és az eposz műfaja mellett török elleni imádsága (Moldva suprotiva Turkom) és Jeruzsálemet megszemélyesítő panasz verse (Tu- zenje grada Hjerozolima) teszi teljesebbé e törökellenes poézis színvilágát. Ezúttal is a poéta eruditus szólal meg: mindkét vers túlszárnyalja a műforma európai átlagát. Értékei a kompozíciós struktúrában éppúgy tetten érhetők, miként a nyelvi választékosságban vagy éppen a prozódia biztos és könnyed kezelésében, de erre utal pl. a Molitva latin nyelvű akrosztichonja is: „Solus Deus potest nos liberare de tribulatione inimicorum Turcorum, sua poten- tia infinita”. (Isten maga tud megmenteni bennünket ellenségünk, a török sanyargatásaitól, az ő véghetetlen erejével.) A panaszvers címzettje - az Epistolához hasonlóan - a pápa, akit a megszemélyesített város szólít fel „a keresztény urak egybegyűjtésére” („da skupi Gospodu krstjansku”), hogy megszabadítsák őt a pogánytól („da ga oslobodi od ruk poganskih”). A korabeli európai szituáció felvázolása Marulic politikai éleslátására vall, a vers egyik legfontosabb szegmentuma ui. a nyugat- és közép-európai térség mindazon nációját, illetve országát és uralkodóját számba veszi, amelyek és akik a török uralom potenciális ellenfelei, illetve egy a várost felszabadító keresztes hadjárat részesei lehetnek. Aligha véletlen, hogy a sort a spanyolokkal kezdi, konkrétan utalva a granadai emirátus 1492-es elfoglalására, majd a francia király után a csehek és magyarok következnek, s az olasz fejedelmek, Milano, Ferrara, Mantua, Piemont és természetesen Velence urai, mely utóbbi utalást Mirko Tomasovic okkal aposztrofálja a városállam glorifikálásaképp.13 S mert a vers alighanem az Epistola horvát nyelvű pendantjaként íródott, érthető a pápával szembeni türelmetlen hang a zárósorokban. „Isten fogja segélleni seregidet” („Bog ce poma- gati sve serege tvoje”) - mondja egyhelyütt -, majd így folytatja: „veled tart az egész világ” („vas svit ce pojt s tobom”), ki kell használni az időt, „mert ismét nem adódik ilyen alkalom" („jer opet ne pride takova prigo- da”), a tét pedig: a keresztény világ oltalmazása.

Az előadottak után fokozottabb érdeklődésre tarthat számot az a tény, hogy a Marulic halála után két esztendővel bekövetkezett mohácsi katasztrófa egykorú horvát nyelvű verses reflexiója, a mindmáig ismeretlen szerző panaszverse (Pocinje razboj i tuzba kralja Ugarskoga = Kezdődik a magyar király harca és panasza) egy a trogiri (traui) székesegyházban őrzött

360