Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Ágoston Gábor: A magyarországi török végvárak fenntartásának és ellátásának néhány kérdése
dost. Nem szerepelnek viszont a zsoldlistákban azok a katonák, akiket nem készpénzzel, hanem ún. zsold-tímárral fizettek. Ezeket is számolva, a magyarországi török végváriakat a 16. század második felében Hegyi Klára mintegy 20-22 ezerre becsülte. Tekintetbe véve, hogy 1525-ben a Balkánfélsziget váraiban is csak 24 107 zsoldos katona szolgált, a magyarországi tartomány védelmére iderendelt katonaság számát igen jelentősnek kell tartanunk.5 Hamar kiderült, hogy e nagyszámú őrség fizetése igen nagy terheket ró a kincstárra. A budai vilajet kincstári bevételei 1558/59-ben 6 434 578 akcsét, 1559/60-ban pedig 8 833 839 akcsét tettek ki. A kiadások ezzel szemben mindkét esztendőben meghaladták a 23 millió akcsét, azaz a deficit - most már aranyban kifejezve - 225 506, illetve 196 828 arany volt. A beglerbégség kincstári bevételei az összkiadás majd 99%-ára rúgó zsold- összegnek (1558/59-ben: 23 062 862, illetve 1559/60-ban: 23 236 931 akcse), 1558/59-ben csupán 28%-át, 1559/60-ban pedig 38%-át fedezték. A hiányzó összeget Isztambulból kellett pótolni. 1558/59-ben 16 916 945,1559/60- ban pedig 18 200 000 akcse értékű aranypénzt küldtek a birodalom központjából Budára.6 Történetírásunk ebből a két adatból arra a következtetésre jutott, hogy a magyarországi török végvárak fenntartása - és általában a törökök magyarországi uralma - tetemes ráfizetéssel járt a Porta számára. Anélkül, hogy a magyarországi török tartományok ráfizetéses voltát általában tagadnám, a továbbiakban néhány olyan szempontra kívánom felhívni a figyelmet, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy a kérdés ennél jóval összetettebb, s hogy a korábbi nézeteket legalább részben revideálnunk kell. Létszámproblémák és a források A török források jelenlegi feldolgozottsági szintjén még csak szórványadatokkal rendelkezünk a magyarországi török végvárak legénységéről. A bizonytalanság kivált a 17. század vonatkozásában szembetűnő. A források hiányát történészeink hol hihetőbb, hol pedig alig hihető becslésekkel igyekeztek áthidalni. A becsült értékek még az utóbbi években napvilágot látott munkákban is 30 és 70 ezer között mozognak, attól függően, hogy a szerzők mennyire ragaszkodtak a kiadott részadatokhoz, vagy engedték szabadjára fantáziájukat. A török levéltári anyag gazdagságát valamelyest is ismerő történész számára igencsak megdöbbentő az a maga- biztosság, amivel egyesek a török hadseregről és általában az Oszmán 312
