Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Csorba Csaba: A végvári rendszer néhány kérdése Északkelet-Magyarországon
kétséges, hogy valamennyinek volt valamiféle erődítménye, ha nem is annyira kiépített, mint az ún. öreg hajdúvárosoknak. Sánc, árok, palánk, illetve sövény övezhette a települések belső magját, s a település középpontjában, többnyire többé-kevésbé kiemelkedő helyen álló templom lehetett a védelem természetes központja, amelyet erődített fal vett körül. A templomtorony betöltötte az őrtorony, a megfigyelő- és jelzőhely szerepét is. így hajdúteleptől hajdútelepig nagyon gyorsan juthatott a hír Miskolc vidékétől a Rákócziak pataki váráig. A hajdúvárosok levéltárai elpusztultak, a kiváltságlevelek maradtak csak meg, s azok sem hiánytalanul. Olykor - mint Hernádnémeti esetében - csak egy 18. századi összeírás „kapu” említéseiből következtethetünk a védőművekre (hiszen kapu csak ott lehet, ahol fal, illetve árok vagy sánc van). A legtöbb település nem vállalkozott arra a nagy munkára, hogy az egész belterületet erődítse. A többnyire kiemelkedő helyen fekvő és egyetlen igazán szilárd épületet, a templomot erődítették meg. A fallal körülvett, erődített templom volt a védelem központja, végső mentsvára pl. Szikszó esetében is (1577 és 1588). Egy időben az építészettörténészek minden vastagabb falú templomban erődítményt láttak (a román stílusú templomok földszintje keskeny résablakainak katonai szerepet tulajdonítottak - alighanem tévesen). Valamennyi fallal körülvett templomot erődítettnek vélt a múlt századi kutatók jelentős része is. A múlt században még általános volt, hogy a templomokat fal vette körül, melynek anyaga attól függött, milyen építőanyag volt könnyebben hozzáférhető a területen. Jó néhány olyan barokk és klasszicista templom is fallal övezett volt, amely évtizedekkel később épült a török és kuruc háborúk után, tehát a falnak eleve nem lehetett védelmi szerepe. Vannak olyan falak, ahol félreérthetetlenül látszanak a lőrések (Hejce, Szerencs, Szikszó stb.). Néhol a mai falon lőrésnek nincs nyoma, a fal jelenlegi formájában nem erődített jellegű. De a templom elhelyezkedése és felépítése olyan (pl. Sajószentpéter, Bodrogolaszi, Forró), hogy joggal feltételezhető valamikori erődített volta. Bár biztos adataink nincsenek, meggyőződésünk, hogy a csaknem hatvan felsorolt templom (lásd 2. sz. melléklet) kivétel nélkül erődített lehetett, s ezeken kívül még további több tucatnyi.7 A török korban nemcsak az erdélyi szászoknál és székelyeknél, hanem az ország jelentős részén a templomok erődítmény szerepét is betöltötték, csak ez a jelleg nem volt annyira szembeszökő és kiérlelt, mint Erdélyben. A szakirodalom egyébként szinte közhelyként ismétli azt a tényt, hogy 197
