Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Nyakas Miklós: A hajdúvárosok katonai szerepének alakulása a 17. század második felében
a hírt más forrásból is ismerjük. Két nappal a hadháziak levelének kelte előtt dátumozták ugyanis a váradi tömlőében raboskodó káliói katonák azt a levelet, amelyet Székely Ferenc káliói kapitányhoz címeztek, s amelyben szintén hírül adták a török készülődését. A basa ugyanis hírzárlatot rendelt el, s csak a lippai sereget várják, hogy kiinduljanak. Céljuk talán a Nagykunság, de lehet az is, hogy Kálló alá indulnak - írták. A levél záradékaként közlik legfrissebb értesülésüket: „most azt hozák, hogy egyátaljában az haydu várost valameliket meg roncsák” - arra törekednek.32 Mindenesetre figyelemre méltó, hogy a váradi börtönben raboskodó végváriaknak sikerült a levelüket a kallói kapitányhoz eljuttatniuk. Innen egyébként ez a levél is a kassai főkapitányhoz került. A hajdú városok hírlevelei szerves részét alkotják annak a kiterjedt levelezési gyakorlatnak, amelynek döntő szerepe volt a korabeli magyar közvélemény tájékoztatásában és formálásában.33 A jólértesültség olyan érték és előny, amely a hajdúvárosok esetében a szó legszorosabb értelmében létkérdés is volt. A török hírek vétele, amennyiben az valóban komolynak bizonyult, értelemszerűen azzal járt, hogy a hét hajdúváros fegyverforgató hadinépe összegyűlt és közös vigyázásban várták a fejleményeket. Ez történt például 1668 júliusában, amikor is a böszörményi és a hadházi határ közé eső mezőségben gyűltek össze, s onnan intéztek levelet Csáky Ferenc kassai főkapitánynak. Július 18-án, az esti órákban írt levelükben hírül adták, hogy a török hírek miatt valamennyi hajdúváros határába vigyázókat állítottak, s kérik azt, hogy a főkapitány riassza az ónodi és a tokaji végváriakat.34 „Mert az Pogánnak reánk dühösködő feniegetése czak ma vagy holnap is rajtunk ki tellik, ha Isten szándékjokat meg nem gátolja” - írták. Egy hét múlva újabb levelet küldtek Kassára, amelyben kérték, hogy „régi szép szabadságuk szerint” mindenkor egybegyűlhessenek, felkelhessenek, a bajok „megh orvoslásának keresetire”.35 Az ily módon hadrafogható hajdúk számáról ebből az időből adatokkal nem rendelkezünk ugyan, de az egészen bizonyos, hogy meg sem közelíthette a 17. század első felének fénykorát, s a legjobb esetben elérte, elérhette azt a kontingenst, amelyet a hajdúvárosok a Rákóczi-szabadság- harc idején kiállítottak. A mustrakönyvekből ismert adat szerint az öreg hajdúvárosok által kiállított katonaság létszáma ötszáztól kilencszázig ingadozott.36 Érdemes felidézni azt az adatot, amely szerint 1640-ben az ónodi kapitány a böszörményiektől kétszáz lovas elküldését követelte.37 Ez a fegyveres létszám igazából legfeljebb arra volt elegendő, hogy önmagukat különböző eredetű és erejű kóborló csapatoktól, közönséges 186
