Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Nyakas Miklós: A hajdúvárosok katonai szerepének alakulása a 17. század második felében
alábbis a kiváltságolt szabolcsi hajdúvárosokkal kapcsolatban - hogy ez a szerep addig volt töretlen, ameddig élt a Bocskai-szabadságharc legendás nemzedéke, amely mindig szívesebben forgolódott a harcmezőn, mint a szántóföldön. A hajdúkiváltságolás és telepítés ugyanis azt a nagy belső ellentmondást hordozta magában, hogy lehetőség, sőt kényszerűség nyílt a békés, ebben az esetben értelemszerűen a szabadparaszti életforma gyakorlására.4 A harmadik hajdúfelkelés (1630) után az átmenetileg a magyar királysághoz kerülő szabolcsi Böszörményből és más szabolcsi hajdúvárosokból I. Rákóczi György oklevelének erejénél fogva (1631. jún. 23.) ezer hajdúvitéz telepedett át a bihari Derecskére.5 Az Erdélyi András böszörményi kapitány vezetésével távozók minden bizonnyal a hajdúság katonailag legértékesebb részéhez tartoztak, s a távozásuk a szabolcsi hajdúvárosokban értelemszerűen a helyi társadalmak szabadparaszti fejlődését erősítette fel. Erre más jelek is utalnak, s ezek valamennyi hajdúvárosban nagyjából egy időben jelentkeztek. így például az adományos határ használata mellett egyre több pusztabirtokot (praedium) béreltek. Ez egyértelműen a termelő tevékenység, adott esetben a mezőgazdaság felértékelődését jelzi, noha számos jelből joggal feltételezzük, hogy a termelő tevékenységet különösen eleinte a városokban maradt vagy oda beköltözött jobbágyok végezték.6 Más példák is arra utalnak, hogy a fegyveres életforma a városokban leértékelődött. A polgári hajdúk már 1636-ban elérték Csáky István kassai főkapitánynál azt, hogy fegyveres szolgálattal ne, csak postahordozással tartozzanak.7 A böszörményiek pedig 1644-ben azért panaszkodtak Szabolcs megye rendjeinél, mert Keglevich Miklós ónodi kapitány kétszáz lovas kiállítását követelte tőlük, amelynek kénytelenek voltak eleget is tenni, de ezt rendkívül sérelmesnek találták, mert úgy látták, hogy ezzel lakóhelyük marad védtelenül.8 Ettől függetlenül azonban a szabolcsi hajdúvárosok katonai ereje és teljesítőképessége számottevő maradt, amint azt be is bizonyították II. Rákóczi György sikertelen lengyelországi hadjáratában és azt követően. A végveszélybe került fejedelem a korabeli krónikás versezete szerint így mozgósította a hozzá hű hadinépet.9 178
