Petercsák Tivadar - Szabó Jolán (szerk.): Végvárak és régiók a XVI-XVII. században - Studia Agriensia 14. (Eger, 1993)
Nyakas Miklós: A hajdúvárosok katonai szerepének alakulása a 17. század második felében
Nyakas Miklós A HAJDÚVÁROSOK KATONAI SZEREPÉNEK ALAKULÁSA A 17. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN „Keresztes Andrásnak, mint Haza-fiának Sok jót kíván pennám, hogy Kapitányságnak Viselhesse gondgyát, romlott Szilágyságnak Somlyóban pediglen az Isten házának Elhagyá Böszörményt, jeles lakóhelyét Kedves háza népét, felserdült gyermekét Lengyel Cracko felé hogy vinné fegyverét, Onnét Urunc viszszá fordítá elméjét” (Nógrádi Mátyás: Idvesség Kapuja Kolozsvár, 1672)1 A régebbi történeti - hadtörténeti irodalom általános megállapítása szerint a hajdúk politikai és katonai jelentősége a Bocskai-szabadságharc idején érte el csúcspontját, hogy aztán szerepük fokozatosan, de egyre határozottabban csökkenjen és váljon jelentéktelenné. A folyamat kezdetét közvetlenül a Bocskai-szabadságharc utánra tették.2 A részletező történeti vizsgálódások azonban a fenti summás megállapítást alaposan megváltoztatták és arra a következtetésre jutottak, hogy a „történetírás korábbi megállapításával ellentétben a hajdúk Bethlen Gábor Habsburg-ellenes harcaiban is kiemelkedő, sőt döntő katonai szerepet játszottak...”. Lényegében ezt erősítették meg azok a történeti kutatások is, amelyek az ún. harmadik hajdúfelkelés vizsgálatánál sorra vették a hajdúvárosok katonai szerepét, s arra a megállapításra jutottak, hogy abban különösen a szabolcsiak játszottak kiemelkedő szerepet.3 Megállapíthatjuk, hogy a kiváltságolt hajdúvárosok, mindenekelőtt a szabolcsiak, betöltötték azt a szerepet, amelyet Bocskai István politikai végrendeletében nekik szánt. Erdély szempontjából ugyanis kiemelkedő katonai jelentőségük volt. Kérdés az, hogy meddig? Ma már egyre világosabban látszik - leg177
