Kriston Pál: Heves Megye iparosítása a dualizmus korában - Studia Agriensia 13. (Eger, 1992)
AZ ORSZÁG ÉS HEVES MEGYE GAZDASÁGI HELYZETE A POLGÁRI FORRADALMAT KÖVETŐ KÉT ÉVTIZEDBEN
dalmi célok szolgálatában. Alakul néhány hitelintézet, kibontakozik a bányászat, az iparágak közül pedig különösen a malomipar s a mezőgazdasági gépgyártás lép előre. Megteremtődnek tehát az önkényuralom kedvezőtlen évtizedei alatt is iparunk későbbi gyorsabb fejlődésének alapjai, hogy ezekre támaszkodva a kiegyezés utáni kedvezőbb körülmények között kibontakozzék és befejeződjék iparunk egészének technikai megújítása, a gőzenergiára alapozott ipari forradalom. Gazdasági életünk, ezen belül iparunk általános jellemzői felfedezhetők a XIX. század első felében Heves és Külső-Szolnok vármegyében is. Itt éppúgy dominál az agrárszféra, éppúgy hiányzik a tőke, mint más területén az országnak, s abban sem tér el az átlagtól, hogy a XVIII. század végén, s a XIX. század első harmadában még jelentős, céhes keretek között dolgozó kézműiparral rendelkezik. E kisiparnak - egy kortárs történetíró szerint - komoly súlya volt az északkeleti országrészben.11 A közönséges kézműveseken túl aranyozok, csapók, dróthúzók, gombcsinálók, képfaragók, márványozok, posztósok, paszomántszövők, patkósok, szeggyártók, szitakötők stb. is működtek, akik iparcikkeikkel Kassától Nagyváradig az egész vidéket ellátták. Hogy e céhes kézműipar nem tud a tőkés jellegű vállalkozások alapjává válni, s a XIX. század 50-es, 60-as éveire lehanyat- lik, szintén nemcsak Heves megyei jelenség, hanem iparunk, sőt egész gazdasági életünk tőkés átalakulásának előzményeivel, feltételeivel magyarázható. A kortárs szemtanú így összegzi a XVIII. század végén még jelentős kisipar visszaesésének okait: „Később a gyáriparral, így a szomszédos városok haladó iparával sem versenyezhetvén, az egri kisipar csak a legszükségesebb tárgyakra, a helybeli és a legközelebbi környék napi szükségleteinek kielégítésére, fedezésére szoríttatott. ”14 Ami már az országos tendenciáktól eltérő jelenség a XIX. század első felének és közepének megyei iparfejlődésében, az úgy fogalmazható meg, hogy miközben a kisipar lassan visszafejlődött, helyébe csupán néhány tőkés vállalkozás lépett. Heves megyét nem jellemezte a „gründolási láz”, tehát tőkefelhalmozás vagy tőkekoncentráció nem szült ipari vállalkozást.15 Még az 1860-70-es években is mindössze három-négy tőkésnek nevezhető vállalkozása volt a megyének. E kedvezőtlen folyamatot éppúgy előidézte a XVIII. században még jelentős, észak-északkeleti külkereskedelmi kapcsolatainknak részbeni visszaszorulása, mint az, hogy az új kereskedelmi kapcsolatok kiépítése, az országos gazdasági vérkeringésbe való bekapcsolódás a megyei vasúthálózat késői kiépítése miatt csak igen lassan történhetett meg. E kedvezőtlen közlekedés-földrajzi körülményekre hivatkoznak a megye- székhely vezetői 1867-ben is, amikor beadványukban a vasúti összeköttetéstől „a lassú sorvadás" megállítását remélik.16 8
