Petercsák Tivadar (szerk.): Kovács Mihály önéletírása - Studia Agriensia 12. (Eger, 1992)

Kovács Mihály festő sajátkezű életrajza

sága és külömbfélesége az ottani botánicus kertben volt kiállítva, a Közönség nagyon érdeklődött iránta, és rajzott a Kiállításba, a melynél gazdagabbat még nem láttam. Volt ott mindenből, ruhák, kelmék, szerszámok, zeneszerek, csigák, kagylók, teknőczök, rovarok, pillangók, madarak, ezek között az Alkáknak, Papagájoknak minden fajai, a kedves és finom Kolibriknak minden árnyalata, a legnagyobbtól, a legpiczi- nyebbig. Hogy 6 egyén szilárd akarattal hijányos eszközökkel mit vihet véghez 6 év alatt tanulságos bizonság a dúsgazdag gyűjtemény, melyet hazájokba hoztak, ki gyönyörű Kolibriknek nem is tudom hány külömb- féle nagy és kicsiny szebbnél szebb faját láttam, még nem is álmodtam ily mennyiségben, aztán mennyi hal fajokat és a Kígyóknak legmérgesebb fajaitól a legártalmatlanabbig, szóval annyi zsákmányt együtt sohse láttam: hoztak egy vad Kanoát vagy is egy fatörzsből álló vályú alakú csónakot, mely jóval hosszabb a mi Tiszai csónakunknál, evezőjük is furcsa szerszám. A mi pedig nagy hatást tett Chiléből (Csiléből) 29 kiszáradt múmiát is hoztak, amelyek mind ülve temettettek el ruhástól: volt a melyiknek vonásain kínos szenvedés látszott, mások egykedvű kifejezést nyertek, de egy kis gyermeket úgy látszott, mintha nevetés közben lepett volna meg a halál. Meglett férfiak, asszonyok, felnőtt leányok és apró gyermekek mumiáji voltak képviselve.

A természet vizsgálók nagy megpróbáltatáson mentek keresztül, sok szükséget és nélkülözést szenvedtek. Egyik közüllök kimerültségben Amérikában meghalt, másikat még megkímélte a halál, míg hazája földjét elérte és pihenni vitte. A fényképész egy fiatal ember pedig Madridban agyonlőtte magát - atyját a Múzeumban láttam szomorkodni - azt is rebesgették, hogy valami szerelem féltő lőtte meg.

Az 1866lkl osztrák porosz háborút Madridban olvastuk, a Spanyolok jobban érdeklődtek a Mexikói Császárság iránt, a mi 1867.ben jobban előtérbe lépett, mit majd megemlítek, csak egy esetet akarok fölhozni, mely élőbbről datálódik: egy napon egy ékesebb Úri ember meg állott mellettem a Prádói Képtárban, rám szegezi szemét és így szóllít meg németül „Sie sind ein Ungár”? Ön magyar? Igen én magyar vagyok (mert úgy voltam öltözve) Mit keres itten? miért jött ide? Ez engem bántott, és mondám: csaktán látja az Ur, hogy mi hozott ide? a művé92