Petercsák Tivadar (szerk.): Kovács Mihály önéletírása - Studia Agriensia 12. (Eger, 1992)
Bevezető
BEVEZETŐ Amikor az olvasó kezébe veszi ezt a művelődéstörténeti, művészet- történeti, sőt helyenként természettudományi szempontból is érdekes adatokban bővelkedő - olvasmánynak is kitűnő - memoárt, szükséges bemutatni a szerzőt, röviden ismertetni Kovács Mihály művészetét, beszélni műveltségéről, azokról a körülményekről, amelyek művészi ideálját, ízlését alakították, befolyásolták, vagy behatárolták. Az a magyar művészgeneráció, melynek Kovács Mihály is tagja, majd később egyik reprezentánsa volt, a XIX. század harmincas éveiben kezdte pályáját. Ezt a nemzedéket nem kényeztette el a sors. Ők voltak azok, akik - noha erre többnyire módjuk lett volna - a kedvezőbb külföldi letelepedés helyett hazájukban akartak gyökeret ereszteni, művészetüket a hazai közönségnek szánták, művészöntudatukat a megbecsült polgár életideáljára alapozva a hazai társadalom tisztes és hasznos tagjai kívántak lenni. E művészetfelfogás jellemzésére akár mottóként is választhattuk volna Manzoni közismert - noha később maga által is megszorításokkal alkalmazott - sorait, amelyben az olasz romantika programját fogalmazta meg: „a cél a hasznosság, a tárgy az igazság, az eszköz az érdekesség”. A maga történelme keretei között, a maga művészetére vonatkoztatva hasonló - ha nem is mindig szavakban megfogalmazott - céllal lépett föl a közép-európai művészek első romantikus nemzedéke is. Nem kisebb ideállal, mint hogy megteremtik a nemzeti művészetet, melynek célja, tárgya, eszköze azonos. Kovács Mihály munkássága időben mintegy fél évszázadot fog át, térben Bécset, Itáliát, Párizst, Münchent, Spanyolországot köti össze 7
