Petercsák Tivadar (szerk.): Kovács Mihály önéletírása - Studia Agriensia 12. (Eger, 1992)

Személyi adattár

utolérhetetlen könnyedséggel és klasszikus formatökéllyel alakította ki. Humanista kultúrája, gazdag teológiai szimbolikája főleg nagy freskó-művein érvényesül, de szinte minden műfajban kimagaslót alkotott. Raffaello művészetét nemcsak a kortársak becsülték nagyra, de évszázadokon át visszatértek hozzá, más és más értelmezéssel követendő példának tartották. Kovács is sokat merített a látott művekből, így Madonna ábrázolásain (pl. Polgár, rk. templom mellékoltár) a Raffaello-Madonnák természetes báját tekintette mértéknek. Rómában készült főműve a Szent Márk tetemének átadása c. kompozíciója is Raffaello Sírbatételének hatása alatt állt, más esetben pedig az egyes művek részleteit hasznosította. így pl. az említetteken kívül a Münchenben festett Szeresd felebarátodat kompozíciója a Lo Sposalizio középrészét emeli ki, az elpusztult polgári Mária mennybevitele oltár Atyaisten ábrázolásának lebegő, felduzzasztott köpennyel körített alakja - tudatosan, vagy öntudatlanul - már az „öreg bibliában” is látott, vatikáni loggia ábrázolására vezethető vissza.

Rahl, Karl Heinrich (1812-1865): osztrák festő, a bécsi akadémián tanult, majd 1839-től Itáliában, 1848-50 között Münchenben végül haláláig Bécsben működött, 1850— 51-ben (viharos távozásáig), majd 1863-65 között űjra akadémiai tanárként, emellett virágzó, a magyaroktól is látogatott magániskolát tartott fenn. Történelmi képeket, kiváló portrékat, monumentális falképsorozatokat (Bécs, Sina palota, Oldenburg, hercegi palota stb.) festett. A római formát és velencei színezést egyesítő akadémizmusa, festéstechnikai módszerei, mozgalmas, de kiegyensúlyozott komponálása, teoretikus ismeretei, dinamikus egyénisége igen nagy hatással voltak kortársaira és tanítványaira. Kovács mindannyiuk közül legkorábban került vonzáskörébe, úgy festőtechnikája megújításában, mint kompozíciós megoldásaiban, portréművészetének római kivirágzásában, de ízlésének, művészettörténeti ismereteinek irányulásában is igen nagy szerepe volt Rahlnak.

Ramirez, Felipe (Kovácsnál: Geronimo) a XVII. sz. elején működött, Roelas követője volt. Csendéleteket, bodegonékat is festett Zurbarán, ill. Juan Sanchez Cotan modorában.

Rembrandt (Harmensz van Rijn) (1606-1669): a XVII. sz.-i holland festészet legnagyobb mestere. Művészetét az utókor mindig nagyra becsülte, noha a róla kialakított kép nem egyszer túlzóan romantikus, vagy egyoldalú. Értékeléséhez hozzátartozik rendkívüli tudatosságának hangsúlyozása is, a történeti és bibliai témák iránti érdeklődésének tudós megalapozottsága, s főként a pszichológiai jellemzés mindenkor megnyilvánuló mélysége. Eszközeiben az egyre inkább jelzésekre redukált „holland realizmusa”, páratlan festőisége, a chiaroscuro sajátos kezelése: a sötétből kibomló alakok szinte „önfényének” misztikus ragyogása jellemzik. Művészi fejlődése, pályája több szakaszra osztható, festészete és grafikai működése kölcsönösen kiegészítik egymást. Kovács Rembrandthoz való közeledésében mindig van valami csendes megilletődés, a megfoghatatlan, a sokszor emlegetett „mágikus” hatás előtti tiszteletadás.

Reni, Guido (1575-1642): sok hatás alatt (Caracciak, Caravaggio, Raffaello művei, antik szobrok) dolgozó festő, a bolognai iskola jelentős alakja, termékeny művész, maga

170