Petercsák Tivadar (szerk.): Kovács Mihály önéletírása - Studia Agriensia 12. (Eger, 1992)
Személyi adattár
nerek, látképek) közvetlen friss szemlélet, a plein-air következetes alkalmazása, üde, természetes realizmus jellemzi. Magyar kortársai közül Borsos Józseffel, Ligetivel, Kováccsal volt baráti kapcsolatban, művészetük kölcsönhatásáról azonban nem beszélhetünk. Annál nagyobb hatással volt a következő nemzedékek szolnoki művészeire, így Deák Ébner Lajosra, sőt egy-egy kompozicionális ötlet átvételével még Fényes Adolfnál is találkozhatunk. Petter, Anton (1781-1858): klasszicista festő, nagyméretű képein történelmi, mitológiai tárgyakat dolgozott fel. Meleagrosz halála c. képével lett a bécsi akadémia tagja, utóbb 1829-50 között igazgatója. Pheidias (Phidias) (Kr. e. 500-410): ókori görög szobrász. Korai bronz szoborcsoportjai, hatalmas Athéna-szobrai csak hozzávetőlegesen rekonstruálhatók. Fő műve: Periklés megbízásából az Akropolisznak egységes terv szerinti kiépítése, természetesen népes műhely közreműködésével. A Pantheon építését és díszítését személyesen irányította, ez utóbbi szobor-díszítésében művészetében fejlődése is végigkövethető. Az ide készült kolosszális Athéna Parthenos - majd későbbi működési helye, Olympia trónoló Zeusz-szobra csak másolatokból ill. pénzekről ismert. Több másolatban fennmaradt nagyrészt istenszobor eredetijét tulajdonítják neki. A Kovácstól látott British Museum- beli művek az ún. Elgin-márványok, a Parthenon és az Erechteion szobordíszeinek java, melyeket a 19. sz. elején lord Elgin angol követ a török kormány engedélyével szereltetett le és vitetett Londonba. Podesti, Francesco (1800-1895): Anconából származó olasz festő, főleg Rómában dolgozott, mitológiai, történeti jeleneteket festett. Ponte, Jacopo da (ismertebb nevén Jacopo Bassano) (1510 k.—1592): különböző hatások alatt dolgozó velencei művész. Kiterjedt festőcsalád legjelentősebb tagja, népes műhely vezetője, késői munkái nehezen választhatók el követőitől. Nagy kolorista volt, színei tüzesek, olykor rafináltan finomak. Érettkori vallásos tárgyú ábrázolásain egyre nagyobb szerepet kaptak a táj- és az életképszerű részletek. Kompozíciói gyakran sokalakosak, zsúfoltak, tele történéssel. Poussin, Nicolas (1594-1665): a francia festészet egyik első nagy művésze. Az antikvitás és Itália iránti nosztalgiája mindig visszatérésre késztette, 1642 után haláláig Rómában élt, odahagyván a nehezen kiküzdött karriert, XIII. Lajos pompás udvarában a király első festője címét, a nagy megrendeléseket - s az intrikákat. A „legfranciább szellemű” festő, akinek műveit a tiszta, világos rendezőelv, egyenletes fénnyel modellált alakok, ragyogó színek, mértéktartó nemes gesztusok jellemzik. Klasszicitása azonban sohasem hideg, érzelmes, elégikus hangulatú képein az ember a természet része. Munkássága késői korszakában sokszor a táj lép elő főszereplővé, s azt az ábrázolt jelenetek staffage-ként egészítik ki. Vallásos és mitológiai tárgyú képei, tájai a világ számos múzeumában láthatók. Lírai festőiségét tudós felkészültség is támogatta, az antik zenei modustan alkalmazhatóságát ő vezette be a képzőművészet-elméletbe. Raffaello (Raffaello di Giovanni Santi) (1483-1520): az olasz reneszánsz kivételes egyénisége, minden idők legharmonikusabb festője, aki sok forrásból táplálkozó stílusát 169
