Petercsák Tivadar (szerk.): Kovács Mihály önéletírása - Studia Agriensia 12. (Eger, 1992)
Személyi adattár
felváltotta saját könnyedebb, színesebb, levegősebb kifejezési módja - vagy olykor a feladatnak megfelelő historizálása. Madrazo: hírneves spanyol művészcsalád. Legidősebb tagja: José y Agudo Mad- razo (1781-1859): festő, a spanyol klasszicizmus ismert képviselője. Párizsban Dávidnál tanult, többnyire antik tárgyú festményeket, képmásokat festett, a San Fernando Akadémia igazgatója volt. 1838-tól, amikor a Prado vezetése a Királyi Kincstár felügyelete alá került, 1857-ig a képtár igazgatója lett. Számos intézkedésével (katalógus, működési szabályzat, nyitvatartás stb.) a múzeumi működés alapjait vetette meg. Kovács által is említett négy fia közül a legidősebb, Federico de Madrazo (1815— 1894) munkássága jelentős. Kvalitásos arcképfestőként ismert, finom technikáját, reprezentatív felfogását párizsi tanulmányai alatt Winterhaltertől sajátította el. Történeti művein a Kovácstól is igen nagyra becsült, divatos festő, Delaroche romantikus akadé- mizmusát követte. Megbecsült művész, udvari festő, a madridi akadémia tanára volt. A Prado igazgatói tisztjét 1860-68 illetve 1881-től haláláig töltötte be, jóvoltából a képtár számos remekművel gyarapodott. Fiatal korában egyik sógorával, Eugénio de Ochoával 1835-ben „El Artista” címen művészeti lapot is alapítottak. Pedro de Madrazo (1818-1898): művészeti író, költő volt, később a modern képtár és a művészeti akadémia igazgatója. Ö szerkesztette, s nagyrészt írta a Prado katalógusát, mely 1843-tól 19 kiadást ért meg, s még 1920-ban is a múzeum hivatalos jegyzéke volt. (Kovács Mihály az 1872-es nagy átdolgozott kiadás előmunkálataiban vett részt.) Juan építész, Luis de Madrazo (1825-1897): pedig festő volt, főleg arcképeket festett. A család festőhagyományait Federico Kovács által említett Ricardo és Raimundo (1841-1920) nevű fiai vitték tovább, utóbbi az ismertebb, arcképeket, zsánereket festett, több műve van a Pradoban. Makart, Hans (1840-1884): a XIX. sz. második felének legsikeresebb és legnépszerűbb osztrák művésze, szinte kultúrtörténeti jelenség, nevét a róla elnevezett csokor, dekorációs stílus, kalap stb. is őrzi. Bécs, Salzburg után Münchenben Piloty tanítványa volt, majd hazatérve 1879-től akadémiai tanár lett. Történeti, mitológiai témákat festett, színes, kavargó, pompázatos stílusban, többnyire nagy méretben, virtuóz anyagszerűséggel, de kevés tartalommal. A maguk korában ragyogó képei a felhasznált anyag, vagy alkalmazott technika miatt később sokat vesztettek színükből. id. Markó Károly (1791-1860): a magyar tájképfestészet első iskolateremtő művésze. Mérnöki stúdiumok, majd bécsi akadémiai tanulmányok, népes családjával végignyomorgott évek után 41 éves korában jutott Itáliába, ahol haláláig élt és dolgozott. Róma, Pisa, Firenze ill. az ahhoz közeli Villa L'Appeggi voltak élete színterei. Itáliában megbecsült művésszé vált, akadémiák sora választotta tanárává, elhalmozták megrendelésekkel. Nemcsak odazarándokló honfitársaira - akik előtt ajtaja mindig nyitva állt -, de az olasz ottocento tájfestőire is nagy hatást gyakorolt, sok tanítványa volt. Bár Magyarországon csak 1853-ban járt néhány napos, lelkesen ünnepelt látogatáson, kapcsolata a műegyleti kiállításokon való részvétele, megrendelői, tanítványai révén állandó és nagy jelentőségű. Idillikus, kiegyensúlyozott kompozícióin klasszicizáló szerke
