Petercsák Tivadar (szerk.): Kovács Mihály önéletírása - Studia Agriensia 12. (Eger, 1992)
Személyi adattár
cserélje fel. Markó Károlynál tanult, noha stílusa (különösen későbbi művein) romantikusabb, olykor naturalisztikusabb mesterénél. 1848-ban ő is hazatért, részt vett a szabadságharcban, majd egy ideig Sopronban rejtőzködött, s eredeti (Hekler Antal) nevén festett portrékat. Az 50-es évek közepén gróf Károlyi István mecénálásával ismét Itália következett, előbb Firenzében, Markó körében tartózkodott, majd Szicília, végül 1856- ban keleti út, a Szentföld következett. 1857-ben jött haza, 1861-től a Nemzeti Múzeum képtárának őre lett, de fontos szerepe volt a Képzőművészeti Társulatban is. Sokat tett a fiatal tehetségek, többek közt pl. Munkácsy felkarolásáért. Művei színesek, könnyed festőiség, olykor gondos részletezés jellemzi őket. Kedveli és átveszi Markó ideális tájainak kiszámított kompozíciós szerkezet-sémáját, de egyéni leleménnyel tölti meg romantikus staffage-alakokkal, jól megfigyelt részletekkel. Művei kiemelkedő csoportját képezik keleti tárgyú képei, szép akvarelleket is készített. (Figyelmet érdemel az egri képtárban kiállított két nagyméretű szepességi, és egy campagnai tája). Lipparini, Ludovico (1800-1856): Bolognából származó művész, élete nagy részét Velencében élte le, ahol az akadémián az elementáris rajz oktatója vöt. Történelmi, irodalmi ihletésű művekkel, képmásokkal rendszeresen szerepelt a Pesti Műegylet kiállításain is. A Kovács által dicsért Bozzari Márk halálát az 1845-ös tárlaton mutatta be, majd 1846-ban műlapként adták ki. A képet gróf Batthyány Kázmér vásárolta meg. Henszlmann Imre kritikájában részben rajzbeli hiányosságok, részben „tapasztalati igazságok szemmel nem tartása” miatt elmarasztalta a festményt, a külföldi művészek túlzott pártolása miatt a műlap is vitát váltott ki. Kevésbé ismert viszont, hogy a képnek párdarabja is készült: Byron esküje Bozzari Márk sírjánál címmel. Lorrain, Claude (Kovácsnál Claudio Lorreno, tkp. Claude Gellée) (1600-1682): francia művész, a tájfestészet egyik legnagyobb alakja. Néhány év kivételével egész életét Rómában töltötte szakadatlan munkálkodás közepette. Annibale Caracci, Adam Elsheimer és mások nyomdokain azok költői hangulatú idillikus művészetét fejlesztette tovább a maga sajátos felfogásában: a fény és atmoszférikus hatásokra való páratlan érzékenységgel. Képszerkesztési módszereit, a mitológiai vagy bibliai jelenet staffage- alakokká redukálását, sokan utánozták, de igazi hatása a XVIII. század végi, XIX. század eleji angol és francia tájfestészetben jelentkezett. Egyik késői követője Markó Károly is, az ő nagyhatású művészetén keresztül a Claude Lorrain-i eszmény továbbörö- kítődött tanítványaira, így Kovács rövid tájfestői működésére is. Lotz Károly (1833-1904): ahogy Kovács is megemlékezik róla, 1852-től Bécsben Kari Rahl magániskolájának tanítványa volt, utóbb annak nagyszabású falfestményei kivitelezésénél működött közre. Szerzett gyakorlatát itthon bőven kamatoztathatta monumentális festészeti munkáin. Budapest egyik legkeresettebb, elismert művésze volt, működése meghatározó a város reprezentatív intérieurjeiben. Gyakran dolgozott együtt Than Mórral, később Székely Bertalannal. Évtizedeken keresztül működött közre Ybl Miklós épületeinek díszítésében, egyik legszebb munkája az Operaház könnyed, az architektúrával együtt élő nézőtéri mennyezet-freskója. Oeuvre-jét szép tájak, kiváló portrék, finom aktok sora egészíti ki. Korai stílusára Rahl hatása jellemző, ezt rövidesen 162
