Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): A végvárak és végváriak sorsa (1699-1723) - Studia Agriensia 11. (Eger, 1991)
Ortutay András: Esztergom vára és a várbeli katonaság a 17-18. század fordulóján
Mert régi nagy vitéz, némettel lovagla, De Tolvay Ferencnek tőlle lön parola, Hogy az magyar ügyhöz hü szíve meghajla. Ekkor Esztergomban németekkel méné, Hogy szép portékája s pénze el ne veszne, És hogy Esztergom is magyar kézbe esne, Dunántúl való nép, hogy hozzája gyűlne. A kurucok már korábban is megpróbálták átcsábítani az esztergomi várban szolgáló magyar katonaságot, de az elutasította a kísérletet. Bottyán János csapataival Zólyom várába került, amelyet a kurucok ostrom alá vettek, s végül szabad elvonulás fejében feladtak. A zólyomi elvonulás után Bottyánt a fejedelem a dunántúli gyalogos és lovas hadak tábornokává tette 1703. december 20-án. Bottyán viszont visszatért Esztergomba. Itt fogatta el a várparancsnok 1704. április 18-án, amint palotájából éppen templomba ment.13 Októberben indította útba Becsbe, de Bottyán Nyergesújfalunál megszökött, s most más ténylge a kurucokhoz állt, s Rákóczi Ferenc egyik legsikeresebb tábornoka lett.14 Távozása tovább bomlasztotta az esztergomi várban levő magyar végvári katonaság sorait, maga Kuckläder várparancsnok is igyekezett szabadulni tőlük, bár Slavniczai Sándor Menyhért alispán állt a Bottyán által toborzott csapatok élére, s a várparancsnok zsoldjukat Bottyán elkobzott vagyonából fizette. Maga Bottyán János több ízben is zavaró portyákat vezetett Esztergom alá, s védelmét megfizetetette a nagyvárosiakkal. „Rákóczi a kilátásban levő újabb békealkudozások meghiúsulása esetében 1706-ban Esztergomban, e „borbélyszék ” (Bercsényi elnevezése) - tudni illik, hogy mind Komárom, mind Buda között fél úton van, s mindkét irányban lehet belőle operálni - ostromra készült.” II. Rákóczi Ferenc emlékirataiban így írt Esztergom ostromáról: „A fegyverszünet lejárta után néhány nappal Esztergom ostromára indultam. A Garam folyó torkolatánál táboroztam, úgyhogy a folyó hadvonulatunk mögött folyt, ami megkönnyítette a táborozást. Sátorom a tábor közepén egy dombon állt, ahonnan láthattam ütegeimet. A folyó másik partján a város megrohamozására szánt gyalogsereg táborozott és az idegen lovassereg Gyürky tábornok vezérlete alatt, aki valaha a török ellen harcolt. Az említett híd összeállítása befejeződött, de minthogy ez a híd csak tutajokon nyugodott, igen kockázatos lett volna ostromágyúimat azon szállítani át, mert Lemaire mérnök brigadéros ostromterve szerint az ütegeket úgy kellett elhelyezni, hogy a folyó közbeessen. Ezt a várat még sohasem támadták meg erről az oldalról, és bár a várhegy folyó felőli oldala kevésbé meredek mint a többi, a roham arról az oldalról sohasem sikerült volna, mint ahogy a bevétel után tapasztaltuk. Mégsem bántam meg, hogy ezt a tervet követtem, mert a velünk szemben levő hegy oldalának középmagasságában cölöpsor húzódott, e mellvéd mögött pedig egy jó széles és mély árok, úgyhogy a vár erősebb, mint az ember eleinte hinné. A város felé fallal van lezárva, melyet tornyok és két kis szögletbástya oldalaznak. A Duna partján föveny húzódik a folyó és a hót—nyolc lábnyi vastagságú, erős faragott kövekből épült fal között. A vár nagyon keskeny és szűk, ezért maga a város, ha nincs elfoglalva, nagy előnyére szolgál a helyőrségnek. A várost majdnem minden nehézség nélkül elfoglaltam, nyegvennyole óra alatt a falon réseket lőttünk, a csapatok pedig a fövenyen át indultak rohamra, és az ellenség anélkül hogy ellenállt volna, visszavonult a várba. Miután hadaim a városban elhelyezkedtek, állást foglaltam egy üregben a várfal lábától körülbelül hat ölnyire, és onnan kezdtem rést lövetni a falon. A fal egészen a tövéig 94
