Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): A végvárak és végváriak sorsa (1699-1723) - Studia Agriensia 11. (Eger, 1991)

Ortutay András: Esztergom vára és a várbeli katonaság a 17-18. század fordulóján

megyéhez - amely ekkor még igen bizonytalan és szervezetlen állapotban volt, — hogy vizsgáljon ki egy Tök községben elkövetett katonai kihágást, amit e szerint esztergomiak követhettek el.11 1695-ben ismételten Pest- -Pilis-Solt vármegye közgyűlései jegyzőkönyvében olvashatunk egy bizonyos Erdélyi Istvánról, aki tagadja, hogy a nagykőrösiek 11 lovát eszer- gomi katonákkal együtt rabolta volna el. Más 6 lovat elismert, ezért bitóra is ítélték.12

S egy fényes karrier jelét is láthatjuk e jegyzőkönyvekben. Az 1685-ben még egyszerű huszártisztként harcoló Bottyán Jánosnak, mint Bottyán János úrnak kell írnia Pest megyének némi jobbágyok javainak elvétele miatt. Bottyán ekkor már Esztergom város legmódosabb lakosa, palotája ki van véve a császár által a város adózási és igazgatási hatásköre alól. Pedig pályáját mint egyszerű lovaskatona kezdte.

Új helyzetben találjuk 1703-ban az esztergomi várat. A vár parancsnoka báró Ferdinand von Kukländer tábornok, akinek a keze alatt jóval kisebb katonai erő van, mint a 17. század végén a várban állomásozott. Elsősorban német zsoldosok, de mellettük magyar lovasok, hajdúk és rácok szolgálnak. Bottyán János, aki ellen 1701-ben a haditanács Kuckländer feljelentése alapján eljárt, az elfogatott Bottyánt szabadon engedte ugyan, de az köbölkúti birtokén élt. A Rákóczi-felkelés a Kárpátalján és a Felvidéken vízárkónt futott végig, de a Dunántúlon még nem voltak kuruc csapatok. Az érintetlen megyékben Lipót császár parancsára folyt a vármegyei csapatok szervezése. Gróf Koháry István császári tábornok hadfogadására hívó felhívására Bottyán 1703. június 15-én azt válaszolja Esztergomból: „egész testem felháborodott, olvasván legfőképpen aztat, hogy azon kóborló, magyar nemzetiségünknek rontói és országunknak pusztítói zászlókat is emeltek már; — félek, hogy országunk mostani oltalmára való vitéz embereknek üressége miatt kárt ne valljunk. De . . . bízva bízom, hogy Isten az én legkegyelmesebb, szentsóges koronás királyomat és uroraat nem adja ellenségeinek hatalma alá, úgy az Mária öröksége országában összvegyült népek, gyüzhetetlen fegyvere által leterültetnek : kik ellen én hivsógemtül és kötelessógemtül viseltetvén, nemcsak magam ellenük fegy- gyereskedni fogok: hanem más vitéz embereket is, bízom Istenem után, hogy készpénzért magamhoz hódítván — azon kurucok ellen összeszedhetek.” Néhány ezer forint készpénzt kér a hadfogadásra, mivel magának készpénze nincs. 1500 ember, majd később két ezred felállítására vállalkozott. De a hadfogadás feltételei nem voltak kedvezőek, a haditanács nemhogy a nyugaton harcoló magyar sorezredek zsoldját nem volt hajlandó megígérni, de a végvári vitézek zsoldjánál is alacsonyabban állapította meg a felállítandó alakulatok zsoldját: egy lovas katona a hadfogadási díjon 9 forinton felül, kenyeret, lovának ellátást és 3 forint havi zsoldot, a gyalog hajdúk 4,5 forint hadfogadási díjat és 2 forint havi zsoldot kap. Gróf Koháry 500 lovas és 300 gyalogos fogadására kapott engedélyt, így Bottyán Jánost, mint ezredest megbízta a hadfogadással Nógrád, Heves, és Hont megyékben. Bottyán tisztek dolgában is rosszul állt, mindössze két kapitányt tudott szerezni, akik rövidesen 100 lovast és 50 hajdút gyűjtöttek össze. 1703. szeptember 25-én viszont már arról panaszkodott, hogy mindössze 50 lovasa van, mert a többiek kurucnak álltak. Nincs pénz - nincs posztó, s a kuruc lovas csapatok megjelentek Esztergommal szemben, a Duna túlsó partján. 1703. szeptember 30-án Bottyánnak új hadfogadó területet jelölnek ki, Esztergom és Komárom vármegyét, s rábízzák a dunai átkelők védelmét Váctól —Komáromig. Bottyán magatartását a zólyomi ostromról író Tolvay Ferenc így magyarázza, s lehetett is benne igazság : Itt Bottyán János is benn rekedett vala,

93