Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): A végvárak és végváriak sorsa (1699-1723) - Studia Agriensia 11. (Eger, 1991)
Csorba Csaba: Várak a Rákóczi-szabadságharcban
akik közé magúmat is számítanom kell. Én akkor huszonhat éves voltain, minden katonai tapasztalat nélkül, s a politikát és történelmet is csak elég felületesen ismertem. A hiányokat és a hibákat észre tudtam venni, de talán nem tudtam kijavítani. Bevallom tehát, hogy vak voltam és világtalanokat vezettem. Bárki ítél majd ezek alapján a magyar ügyekről, a háború szerencsés kezdetét az ellenség túlzott elővigyázatának tulajdonítja, annak haladását a rosszul ellátott és még rosszabbul védett helyőrségeknek és váraknak, s végül szerencsétlen kimenetelét a nemzet tudatlanságának, tapasztalatlanságának, annak, hogy hiányzott a fegyver és a pénz, tehát a háború idegzete, a pestisnek és annak, hogy a francia udvartól kapott segély nagyon szerény volt. . . ”12 A szabadságharc kezdetén, mint Rákóczi is utalt rá, a kurucok helyzete igen előnyös volt. A békében élő ország várait többnyire csak néhány tucat, legfeljebb néhány száz katona őrizte egyenként, s nem rendelkeztek komolyabb élelmiszerkészletekkel, sem hadiszerrel, hogy rendszeres ostromnak ellenállhassanak. így érthető, hogy hetek alatt országrésznyi területet sikerült a kurucoknak - váraival együtt - megadásra késztetni, lényegében komolyabb harcok nélkül. Ahol ellenállásra került sor, ott a blokádot választották (Tokaj, Eger stb. esetében), amely hosszadalmas volt ugyan, de biztosabb sikerrel kecsegtetett, mint akár a lövetés, akár a megrohanás. A sikertelen ostromok elemzése során derül fény igazán a kuruc hadsereg gyengeségeire : kevés volt az igazán hozzáértő parancsnok, a katonák fegyelmezetlenek és képzetlenek voltak, pánikra hajlamosak. Ha leszámítjuk a francia tisztek elfogultságát, akkor is igazat kell nekik adnunk abban, hogy várharcokban, és nagyobb ütközetekben, ahol kitartásra és magasfokú szervezettségre volt szükség, a kuruc hadsereg rendszeresen csődöt mondott. A vérharcokkal kapcsolatban már idéztük Rákóczit. Figyelmet érdemelnek azok a sorai is, amelyeket 1705. márciusában Egerben írt Des Alleurs márki, a francia király követe kérdéseire : „17. Mire számít a fejedelem a következő hadjáratban? - Ha az ellenség étkél a Dunán, Károlyi tábornok elterelő hadműveletei következtében, nekifogunk Trencsén ostromának; a lovasság ezalatt Morvaországban fog portyázni; azután megtámadjuk Pozsonyt, amelyet helyőrség és élelem nélkül hagytak, megkerülve Lipótvárat, ahol a helyőrség lét száma jelenleg nem haladja meg a 200 főt. Ha pedig az ellenség ezen az országrészen (ti. a Felvidéken) működne, igyekszünk tartani pozíciónkat, és állandó kifárasztással felőrölni az ellen haderejét. . . 18. Van-e Őfenségének gyalogsága a várak megostromlasára? - Minthogy az ellenség kezén lévő várak helyőrsége igen gyenge, s így kitörésektől nem kell tartanunk, egész gyalogságunkat bevethetjük a várak ostromára, mivel katonáink olyannyira hozzáedződtek a fáradalmakhoz, hogy ha egyszer megkezdődött a sáncharc, az ostrom befejeztéig bírják váltás nélkül, amint azt az eddigi ostromoknál mindig is tapasztalhattuk . . 20. Reméli-e Őfensége, hogy rövidesen Erdély ura lehet? - Valójában majdnem az egész erdélyi síkföld hozzám tartozik, a németek csupán Brassó, Szeben, avagy Hermanstadt és Medgyes városát bírják Déva, Fogaras és Szamosújvár várakkal egyetemben; de módot találunk rá, hogy ezekből is kiűzzük őket, mihelyt e nemzet hadait kissé rendbe szedtük, amin Forgács tábornok munkálkodik nagy szorgalommal. E hadjárat során, remélem, elfoglalhatom Medgyest, Brassót; Déva vára kétségbeejtő helyzetben van máris a blokáda miatt; annál bajosabb lesz Szeben városát bevennünk; jövő télen igyekszünk majd szorosan körülzárni és bombázni. 72