Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): A végvárak és végváriak sorsa (1699-1723) - Studia Agriensia 11. (Eger, 1991)
Kiss József: A szegedi várkatonaság igénye a dél-kiskunsági pusztákra 1686 és 1733 között
érem ma is megtalálhatóak Becsben, a Kunsthistorisches Museum (Burg- ring 5.) gyűjteményében.17 3. A szegedi National-Miliz nemzetiségi összetétele Mielőtt a kunsági puszták használatára vonatkozó korabeli igények indoklására és ennek főhatósági cáfolatára rátérnénk, vessünk egy pillantást e várkatonaság nemzeti összetételére! Szükség van erre azért is, mert napjainkban a hétköznapi politikai irodalom, de a szakirodalom is gyakran kiemeli, hogy ,,az együttélő nemzetiségeknek békét és szövetséget kell egymással kötniök”.18 A szegedi várkatonaság eredetileg magyar huszár- és gyalog-kompániákból állott, de 1687 júliusában már némileg változott e katonaság nemzetiségi összetétele, mert Nehem tábornoknál jelentkezett Novak Petrovics rác kapitány, hogy haditanácsi engedély esetében 4892 rác lakost — köztük kb. 1000 főnyi katonát - átszállítana Szegedre és a tőle D-re eső területekre, s e katonák a török ellen készek fegyvert fogni.19 Nehem felterjesztése nyomán az Udvari Haditanács szeptember 1-én hozzájárult a rácok befogadásához. Nehem egy részüket a várkatonaság soraiba iktatta be, nagyobb részüket pedig Petrovics parancsnoksága alatt Baján és Szabadkán helyezte el, ahol a katonák Carafa seregében táboroztak, családjaik pedig a környező pusztákon foglaltak földet és létesítettek gazdaságokat. Miután a szövetséges hadak 1688 nyarán visszafoglalták a Dráva-Száva közét és a Szerénységet, a Semsey kapitány vezette szegedi várkatonaság zömét áthelyezték Palánkára, a Dunai Határőrvidék peremére. Itt 2 zászlóalja lovasság és 3 zászlóalja gyalogság szerepelt.20 A szegedi várban a táborba vonult katonacsaládok ott maradtak s kezdték megszállni lábas- -jószágaikkal a kunsági puszták közeli részeit.21 Itt van az első nyoma annak, hogy ,,e földeket atyai örökségként” kezdték művelni, emellett 1691-ig zsoldot is kaptak, de a zsold a szalánkeméni győzelem (1691. aug. 19.) után megszűnt.22 Fordulópontot jelentett ez a győzelem Bécs nemzetiségi politikájában is. Másnap I. Lipót ünnepélyes formában is kiadta az oklevelet, amely megerősítette a török uralom alól menekült délszlávok (rácok) kiváltságait. Ugyanis Arzén Csernovics görögkeleti egyházfő vezetésével több tízezer család érkezett a déli végvidékekre, sőt 1691 után jutott belőlük Csepel szigetre, Szentendrére és Budára is. Szegedre is nagyobb hullámban érkeztek rác menekült családok, közülük sokan katonának álltak be a vár- és a helyőrségeken.23 A váltakozó eredménnyel járó mozgóháború és csatározás a népességi és a birtokviszonyok terén is zavaros helyzetet idézett elő. A menekült családok részére „császári rendelettel 1694. május 1-én kijelölték a Duna—Tisza közét szálláshelyül, de nem teljesítették a szerbeknek azt a kívánságát, hogy a Kunságban telepedhessenek meg”.24 Viszont a határőrvidéki rendszerbe betagolódott katonacsaládok „húzódoztak otthagyni első, foglalt lakhelyeiket, a már feltört földjeiket”.25 Rendszeres zsoldot pedig továbbra sem kaptak. A szegedi kamarai präfectura területén 1700 decemberében végeztek összeírást.20 Sajnos, a szegedi várkatonaság mustraj egy zéke nincs meg, csupán annyit tudunk, hogy az ide tartozó háztartások száma 626-ra volt tehető.27 Ha csak 1 fő teljesített katonai szolgálatot háztartásonként, akkor ugyanennyire tehető a várkatonaság létszáma is. A szegedi várban ekkor már „200 szerb huszár és 150 gyalogos katona állomásozott”.28 A várkommendáns Globitz őrnagy belső őrségét ekkor a Marsigli-ezredből állították elő, s ez kb. 20-25 főnyire tehető. így tehát az derül ki, hogy a 58
