Petercsák Tivadar - Pető Ernő (szerk.): A végvárak és végváriak sorsa (1699-1723) - Studia Agriensia 11. (Eger, 1991)
Tóth István György : Karddal szerzett és piacon vett armálisok : a végváriak útjai a nemességbe a 18. század elején
így fordulhatott elő, hogy a Vas megyei Alsónemesmesteriben élő nemes Vass András uramnak arról kellett vallania, hogy Szűcs Ferenc és Molnár Mihály édestestvérek, igaz ugyan, hogy egyiket Molnárnak, a másikat Szűcsnek hívják, de ez csak azért van így, mert ez a mesterségük, igaz vezetékneve mindkettőnek Stubner, ezen a néven nemesek.13 Különösen gyakran ragadt új név a katonákra, hiszen itt a megszokott falusi közösségből kiszakadt ismeretlen emberek kerültek össze, hamar születtek az új nevek, kiszorítván a nemeslevélen szereplő régit. 1726-ban emlékeztek még arra, hogy a Mártonok ősei deli és előkelő emberek voltak, egyiküket „törökös üdében Lenti praesidium (végvár) lévén”, ott vajdává (azaz gyalogostiszttó) nevezték ki, és úgy ragadt rájuk a Vajda vezetéknév a nemességüket a Márton névre szóló armálissal kereső utódok nem kis kárára. Hasonló gondban voltak egy másik vár porkolábjának utódai is, az immár Porkoláboknak nevezett família tagjai.14 A Veszprém megyei Mészáros aliter Pellikán István a kuruc időkben „Pellik ánnevet onnan nyerte, hogy jó énekes lóvén, azon éneket, Miként Egiptusban egy pellikán madár etc. gyakorta énekelvén, az katonáktul úgyneveztetett Pellikánnak, ”és ez fiaira is átszállt — vallották öt évtizeddel a Rákóczi-szabadságharc után.15 A Győr megyei Öttevénybe való Csicsay Gergely esetét idéztem már. Buda ostromában mint lovaskatona vett részt, és nemcsak gazdag hadizsákmánnyal, de új névvel is tért vissza: Ezentúl Borbély Gergelynek nevezték, mert a katonatársait ő borotválta.16 Bubla Istvánra a kuruc katonák akasztottak új nevet: „véle együtt kuruckodott öreg emberektől gyakorta hallotta a tanú — vallották 1766-ban, tehát jóval a kuruc világ után - azért hivattatott Papp Istvánnak, hogy a kuruc világban valamikor a kuruc társaival csoportosan együtt ebédölt vagy vacsoráit, mindenkor ő imádkozott pajtássoi előtt, azokat az imádságra kínszerítvón, ezen okbul a pajtássoi akkor Pappnak nevezvén, rajta maradott azon Papp név”.17 Egy másik nemes a fogságból tért vissza új névvel: „Buda alatt elfogván a török, az mint sok és hosszas raboskodása után szabadulásáért sarcában minden jószágát eladván elfizette. . . ezen török fogságában való léteiéért abusive.. . Bende Mihály Török Mihálynak neveztetett.”18 A katonák között minden korban hamar kialakulnak a megkülönböztető és csúfnevek, de az írott kultúrában, a megszilárdult vezetéknevek korában egy ember valódi nevét már nem szoríthatja ki a ragadványnév. A 17—18. században sokszor már az új név öröklődött, és ha a nemeslevél a régiről szólt, nem kis fáradságába került az unokáknak, hogy a borbélykodó vagy papos vitézek eredeti, nemesi nevét ismét kimutassák. A nevek képlékeny - sége ugyanakkor sok végvári katonának, szabadosnak lehetőséget adott arra, hogy hamis úton jusson a nemességbe: armálist vásároltak, és azt állították, hogy tulajdonképpen az az igazi nevük, amiről az okmány szól. Akár elveszett a nemeslevél, akár soha nem is kapott nemességet az adott család, a 18. század elején könnyen szert lehetett tenni egy megfelelő armálisra. Ebben a világban, amely jórészt szóbeliségben élt, az armá- lis nem kapcsolódott valamely kortárs, a 18. században élő családhoz, mivel csak a szóbeli genealógia kötötte össze a nemeslevelet szerző őst a kései utódokkal — az élő személyek és az írás között a családfát őrző emlékezet volt az összekötő lánc. Az emberi emlékezet pedig ajándékokkal, fenyegetéssel, ígérettel befolyásolható. Nagy volt a csábítás: armálist szerezni, hamis tanúkkal megállapodni, a megyei hatóságokat megajándékozni, és így máris sikerül a 18. században a török-korhoz képest hallatlanul megnehezedett társadalmi felemelkedés. A szabados, a végvári katona 48
