Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Szántó Imre: Eger felszabadulása a török uralom alól (1687)
veresége után még nagyobb sereget akart Eger felmentésére küldeni. Seregéből 10 ezer lovast szakított ki, hogy vigyen élelmet a blokád alá vett török őrségnek. De ez a felmentő csapat sem merte megkockáztatni a császári sereggel való megütközést. Azzal az ürüggyel, hogy zsoldjukat nem fizették ki, megtagadták az engedelmességet. A katonai lázadásnak azután maga Szulej- mán nagyvezér is áldozatul esett.50 Az egri török őrség is több ízben vakmerőén kitört a várból, hogy élelmiszerhez jusson, és megtalálja az összeköttetést délkelet felé.51 Az ostromlóknak állandóan résen kellett lenniük, hogy a törökök kiütéseit visszaverjék. Az ostromlott őrség egy ilyen kitörését a közel fekvő falvakban Semsey András kapitány, egy még erősebb kirohanását Egerszalók felé pedig Koháry István csapata verte vissza.52 Midőn a kitörő őrséget a Hatvani kapuig üldözték, a vár bástyájáról irányzott golyó Koháry tábornok jobb karját súlyosan megsebesítette úgy, hogy örökre megfosztotta annak használatától.53 A bátor hajdúk és a volt kuruc vitézek a legveszedelmesebb helyeken tettek bizonyságot Eger alatt a magyar nép katonai erényeiről. Koháry, Gombos, Vécsey54 és Semsey katonái „imádott szülőföldjüknek minden nyomait vérökkel áztatva küzdötték a szabadító harcot”.55 Az egri törökök a végsőkig kitartottak, különösen Rusztem pasa, a vár parancsnoka, aki szívós kitartással és harcias aktivitással állta az ostrom veszélyeit. Az őrséget mindjárt a megszállás kezdetén feleskette, hogy készebbek lesznek inkább éhen halni, mint a várat feladni. Caraffának a vár feladása iránt tett ajánlatait határozottan visszautasította.56 Amikor azonban megérkezett Egerbe a nagyharsányi csata szerencsétlen kimenetele, s a törökök nagy vesztesége, nagyon megingott az őrség és a mohamedán lakosság bizalma és kitartása. Ezután már nem nagyon reménykedhettek a felmentő sereg érkezésében. De a várparancsnok nyugtatta őket, hogy ne adjanak hitelt az „alaptalan” híreknek, melyeket az ellenség megfélemlítésükre terjeszt.57 A megszállás utolsó szakaszában az egri török védősereget és a civil lakosságot a legszörnyűbb éhínség, de az őszi-téli hidegben a tűzifa hiánya is kínozta. Olyan nagy volt az élelemhiány, hogy a tehetősebbek, ha szerét ejthették, egy kenyérért örömest megadtak 30 forintot.58 Az élelmiszerekből teljesen kifogyott vár- és városbeliek füvekkel, gyökerekkel, kutya, macska, patkány és más undok állatok és férgek húsával, vízben megáztatott és megfőzött szíjakkal és bőrökkel próbálták éhségüket csillapítani.50 A várban lévő keresztény foglyok szánandó sorsára vet fényt egy fogoly papnak, Delát Jakabnak az egri tömlőéből 1687. október 18-án írt levele: „Már az éhség miatt járni se tudok, mert pünkösd óta semmi rendes eledel nem adatik nekem. 300 keresztény rabok sínlődünk ott, de sokkal nagyobb azoknak száma, kiket már a sanyarúság és éhség elvesztett, pedig mindamellett a meg- halásra naponként új keresztény rabok hurcoltatnak ide . . .”60 Többen a törökök közül a gyilkos éhség elől kiszöktek a várból, vagy az éhhalál elől menekülve, öngyilkosok lettek.61 Hogy milyen méretű volt a szökés a bekerített egri őrség soraiból, arra több - az ostromzáron átjuttatott - török okirat is utal. Vass Előd megállapítása szerint elsősorban a nem Egerben 69
