Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
N. Kiss István: A végvári katonaparasztság szerepe és sorsa a felszabadító háborúkban Délnyugat-Magyarországon
tok területe rohamosan csökkent. A nemes katonák szerepét az uradalmi hadszervezetben a katonaparasztok vették át. A katonaparasztok jobbágyok voltak, akiket az uradalom emelt ki a jobbágysorból (milites ex rusticis factü), teljesen kikapcsolva ezzel a nemes katonák közvetítő szerepét az uradalmi hadszervezetben. E rendszerben a jobbágyból szabad paraszt lett. akinek telke után - katonai szolgálatán kívül - korábbi állami és földesúri terheinek és szolgáltatásainak csupán elenyésző részét kellett teljesítenie. A paraszthajdú, paraszthuszár és parasztkatona elnevezés egyaránt a katonaparaszti állapotot kifejező névvariáns. 1672-ben a summalisták 122 katonát állítottak ki 201,7 egész telek fejében, azaz egy harcos-zömmel huszár - 1,65 sessiójába került az uradalomnak, több mint 50 horvát hold lekötésébe. Ez a nemesi zálog- és szolgálati birtokra épülő katonaság, bár a környék nemességét egyértelműen az uradalomhoz kapcsolta, arra rendkívül nagy anyagi terhet rótt. A Zrínyi-birtokon ismert másik katonatípus, a vlachok - pl. a Zrínyi Miklós-féle birtokrészen - mint félnomád nép, nehezen volt letelepíthető; ha katonailag hasznosnak bizonyultak is, nemigen illeszkedtek be egy fejlett uradalom gazdasági-szociális kereteibe. A vlach katonai szervezet elégtelen és megbízhatatlan lett volna a sűrűn lakott Muraköz védelmére. Ebben a helyzetben jelent meg az uradalomban a védelem feladatát olcsóbban és nagyobb tömegben biztosító katonaparasztság. Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy már a summalista-beneplacentárius lovasság jó része is katonaparasztokból állt, hiszen az említett 122 huszárból csak 20-25 szolgált személyesen, a többit a zálogbirtokos maga helyett jobbágyai közül állította ki, de az ilyen parasztkatona már kedvezmények, kiváltságok fejében szolgált. Természetesen adódott így az uradalom számára a megoldás útja, ti. a katonaparasztok közvetlen kiemelése a jobbágyságból, a közvetítők, azaz a summalista-beneplacentárius nemesek közreműködését elhagyva. /672-ben már közvetlenül szolgáló katonaparasztok adták az uradalmi fegyveres erő zömét, s ezt a szervezetet a királyi kamara csak átvette a vagyon elkobzása után és fenntartotta. Megszervezői azonban a 17. század első felében a Zrínyi-grófok voltak. A katonaparasztok telke gyakorlatilag mentesült a földesúri, illetve az állami adótól, mindössze néhány napi fuvarozási és szénakaszálási robottal tartoztak. A huszárok saját lovon szolgáltak, de fegyvert, felszerelést és katonaorvosi gondozást az uradalomtól kaptak. Nehéz nem túlbecsülni a katonaparaszti állapot jelentőségét: az uradalom felszabadította jobbágysága jelentős részét a feudális terhektől és szolgáltatásoktól, gyakorlatilag csaknem szabadparaszti szintre emelte őket, és külön jogállású fegyveres csoportot szervezett belőlük. 1672-ben együtt a kamarai és a néhai gróf Zrínyi Ádám-féle birtokrészen, azaz az egész Muraközben, 800-900 főnyi, 85-90%-ban katonaparasztokból álló fegyveres erő állt készenlétben. Ez a szám az 1670 körüli teljes paraszti és mezővárosi népesség 20-25%-át tette ki.7 Mint már említettük, a katonaparasztság elterjedésében döntőnek bizonyult az a tény, hogy a nemesi summalista-beneplacentarius rendszerben egy 49
