Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Nagy László: A magyar katonarétegek és a török kiűzése
hiánya miatt, hanem mert sem fegyverzete, sem katonai képzettsége nem tette alkalmassá ilyen harcra.12 A visszafoglaló - vagy török uralom alóli fölszabadító - háború időszakának magyar katonaságát - különösen az első években - megosztotta, és hatásfokát gyöngítette az a történelmi helyzet is, hogy három uralkodó parancsait követte. 1682-ben például a töröktől meg nem szállt dunántúli és nyugat-magyarországi részek Lipót császárt és magyar királyt uralták; az északi, északkeleti országrész hadinépe a legendás hírű „kuruc királyt”, Thököly Imre felsőmagyarországi fejedelmet; míg a Várad és a hozzá tartozó partiumi terület elvesztésével ugyancsak megcsappant erejű Erdély katonasága Apafi Mihály fejedelmet. S jóllehet, a felső-magyarországi kuruc fejedelemség és Erdély egyaránt török-vazallus állam volt, uralkodóik mégis csaknem olyan ellenségesen álltak szemben egymással, mint a kuruc fejedelemség a Habsburg-Magyar- országgal.13 A mérhetetlen ambíciójú Kara Musztafa török nagyvezér 1683-as Bécs elleni támadása annyiban változtatott a magyarországi katonai helyzeten, hogy ezekben a hónapokban a királyi Magyarország hadinépe is Thökölyt uralta, aki így egyes források szerint 20 ezer, mások szerint 25 ezer katona fölött rendelkezett.14 Ezen állapot bekövetkezéséhez a történelmi előzményeken túl hozzájárult az a közvetlen ok is, hogy a kiváló képességű Lotharingiai Károly fővezér parancsnoksága alatt működő császári hadsereg a török támadók elől visszavonulva, kiürítette a kezén lévő magyarországi területeket, és ezzel kiszolgáltatta az itt élő lakosságot és magyar katonaságot az akadálytalanul előretörő török-tatár hadak kénye-kedvének.15 A mintegy másfél milliónyi lélekszámú királyi Magyarország lakossága16 akkor sem akadályozhatta volna meg a török fősereg előretörését, ha nem osztja meg erejét a már több mint egy évtizede tartó kuruc felkelés.17 Bécs ostroma idején különböző fokú és formájú török fennhatóság alá került az egész középkori magyar királyság területe. Ennek következményeként a királyi Magyarország, a kuruc és az erdélyi fejedelemség katonasága is a támadó török had segéderejét alkotta, jóllehet a Bécs elleni támadásban közvetlenül nem vettek részt magyar katonai erők.111 Igaz, Bécs védelmében is csupán néhány tucatnyi magyar katona harcolt, és néhány száz volt azoknak a száma is, akik az 1683. szeptember 12-i bécsi csatában a török ellen küzdöttek.19 Ekkortájt született és kapott szárnyra a vád Nyugat-Európában, hogy „Magyarország a kereszténység ellensége!”20 Az a Magyarország, amelynek lakossága évszázadokon át oly sok vért áldozott hazája oltalmazásán túl a keresztény Európa védelmében is. Óhatatlanul fölmerülő kérdés: hogyan, miért következett be ez a gyökeres fordulat? Miként válhatott a magyarországi és az erdélyi hadinép - ha csak átmenetileg is - az oszmán hadak segédcsapatává? Vajon annyira erős volt bennük a Habsburg- vagy „németellenesség” -, hogy az túlszárnyalta az oszmán hódítók és elnyomók elleni gyűlöletet is? A kérdésekre adandó feleletet keresve látnunk kell, hogy a török szövetségben zajló 17. század végi kuruc küzdelmeknek hosszú történelmi előzménye volt. Elegendő talán utalnunk Bocskai István, Bethlen Gábor vagy I. Rákóczi György Habsburg-ellenes hadainak katonáira,21 akiknek a magatartása folytatódott Thököly kurucainak Habsburg-ellenes harcaiban.22 Igaz, sok esetben 38
