Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Czigány István: A Habsburg Birodalom megváltozott hadászati helyzete és a végvári katonaság szerepének módosulása
ták megtörni az ellenfél ellenállását. A „nyugati típusú” hadseregekkel ellentétben az oszmánok nem alkalmazták a vegyes harcrendet, s hiányzott a lovasság és gyalogság tervszerű együttműködése. így a török hadvezetés legütőképesebb egységeit jobbára merev, fanatikus védelemre kárhoztatták. Lényegében a magyarországi haderő, egy, az európai hadügyi fejlődés élvonalától elmaradó, hasonló harcmodorú, fegyvernemi összetételű, viszonylag koszerűtlen fegyverzetű oszmán fegyveres erővel került szembe. A magyar társadalmat 1683 nyarán ért sokk hatása nehezen múló, a Habsburgokkal szembeni kölcsönös bizalmatlansággal terhelt. Az események most nem torpantak meg az első stációnál. Létrejött a török kiűzésére hivatott Szent Liga, s a háború tovább folytatódott. I. Lipót császár haragja is csak „de jure” csapódott le az 1683 nyarán megingott nyugat-magyarországi főurakkal szemben. Jellemző eset, hogy Strassoldó grófot a Batthyány-birtokok lefoglalására küldték, de mire megérkezett, már várta a lefoglalást megtiltó császári leirat.15 Sőt Esterházy Pál nádor már 1683 szeptember 29-én olyan tartalmú pátenst adott ki, mely büntetlenséget és kegyelmet ígér azoknak, akik „Thököly Imre hivségtől ell álván jöjön kegyelmes Urunk eö Fölsége hivségére”.15 Tavasszal pedig a nádor bizakodva írta Csáky István felső-magyarországi főkapitánynak: „kegyelmeddel egyet értvén az oda való földet az ellenség kezétől megszabadítsuk . . . ezért kegyelmed is Homonnai Zsigmonddal és Barkóczi Ferenc urakkal correspondeálván mindezeket hazánk javára és azon földnek föl szaba- dítására el fog követni.”17 Úgy tűnik, Esterházy Pál bizakodása nem volt alaptalan. Egy 1684. augusztus 12-én kelt kimutatás szerint 12702 lovas és 6615 gyalogos harcolt a török ellen, ebből 9417-en Buda alatt. Ez különösen nagy szám, hiszen Thökölynek még majdnem 18 ezer katonája állott szemben a szövetségesek haderejével."* Érdekes megjegyeznünk, hogy a hatvanas évek törökellenes háborújának idején a területileg egységesebb magyar királyságból sem állítottak ki sokkal több katonát. Egy 1662-ben vagy 1663-ban keletkezett nádori tervezet a főpapi és főúri bandériumok, s a vármegyék kiállítandó katonaságát 25 525 főben szabta meg.19 A magyarországi katonaság létszámának legjelentősebb növekedése 1685 végén következett be, mikor Thököly Imrének a törökök által történt elfoga- tásának hírére hetek alatt összeomlott a kuruc király felső-magyarországi fejedelemsége, és nem kevesebb, mint 17 ezer kuruc vitéz állt át a szövetségesek oldalára. A következő évben a Buda elleni hadműveletekben Lotharingiai Károly herceg 15 ezer magyar harcosra számított. Bár a magyar csapatok létszámáról pontos kimutatásaink nincsenek, de azt tudjuk, hogy Pálffy János Károly altábornagy parancsnoksága alatt mintegy 10 ezer, zömében magyar könnyűlovas kísérte figyelemmel a török felmentő sereg és a Székesfehérvárott lévő oszmán védők tevékenységét. Egy augusztusban kelt kémjelentés szerint az ostromban akkor ötezer magyar gyalogos küzdött.20 A megyei nemesség és a főúri bandériumok tevékenységét hézagos adataink miatt még szinte teljes homály fedi. Mégis forrásaink arra látszanak utalni, hogy a Buda ostromában és a vele kapcsolatos hadműveletekben, ha nem is egyszerre, de összességében 30
