Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)

Lőkös István: „Üdő mulatás közben szerzett versek” Koháry István költészetéről

Ádámot és Évát, Isten teremtette, minden javaival, fel-ékesitette, a Paradicsomi, kertben helyheztette, bővséges áldását, réájok terjesztette.

A Föld kerekségét, minden barmaival, bírták az Erdőket, annak Vadaival, tengernek örvényét, úszó halaival, a Levegő Eget, sok madaraival.

Vólt az egész Világ, Ádám hatalmában, minden féle állat, ő birodalmában, de hogy Társa Éva, kapót az almában, hozá maradékit, világ siralmában.

Boldog állapottya, mire kezde menni,

keze csonkúlását, nem találván venni, el-kapta az almát, s-találta megenni, örökös veszélyben, azért kelle lenni.

A tanulság egyértelmű: ne kapkodjunk ép kezünkkel a világi hívságok után, mert a „hívságos világ” által - lám a „történelem” tanúsítja - mindig „az ördög érkezett”. Keze megcsonkulása isteni végzés volt - mondja a költőnek az őrangyal -se csonka kézzel

.....................törődött szivedet,

n

yújthatod Istennek, s-adhatod lelkedet, ajánlván egyszersmind, kezében fejedet, várjad halálodkor, vig kikeletedet.

E látomásból ocsúdva valós sétára indul, célja a búfelejtés s a „szép frissen levegő, égnek vétele”, s hogy elméje „csendesedjen” s „bús szíve . . . terhe” könnyebbed jen. Úgy tűnik: a ligetes erdő, a zengő madárszó, a „serkentő nap”, az árnyat adó terebélyes fák, egy szál gyöngyvirág elegendő is lehet a megnyugvásra. Hamar be kell látnia ennek illuzórikus voltát. Mikor a gyöngyvirág után nyúl, egyszeriben „egy forrás kút” állja útját, mely „patakokat áraszt, olly sebességgel fut”, hogy rajta „senki által nem jút", odébb pedig „hináros posványba” süllyed, majd egy „kősziklára" jut, mely sárkánybarlangot rejt. S ha eddig vízióinak elemeit a valóságból kölcsönözte, most a mitológia kínálkozik, hogy alakjaival a képzelete teremtette világot benépesítse.

Újabb „barátságos helyre” jutván, rózsát akar szakasztani, ám a tövisek szúrása figyelmezteti: „nem jó . . . kapdosó kezekkel” (mohó kezekkel) a virág után sem nyúlni. Itt is előtolakszanak az antikvitás példái: lám Proserpina is „virág szedésében . . . akadot Plútónak, kegyetlen kezében, s pokolnak vitetett, sötét tömlöcében”, s a „szép Euridice" is „virágok közt

284