Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)

Lőkös István: „Üdő mulatás közben szerzett versek” Koháry István költészetéről

Szivemet jól tudom, Isten teremtette,

annak ő magában, céllyát helyheztette, állandó örömét, Fölségében tette, másban magán kívül, nyugtát sem engedte.

Légyen hát szivemnek, ő gyönyörűsége, fölséges Istennek, örök dücsősége,

Christus érdemébül, lelkem üdvössége, minden céllya s-tárgya, verseimnek vége.

Az említett megokolás a barokk költészet Kohárynál már eddig is tapasztalt eszköztárának, kép- és motívumanyagának, keresztény morálfelfogásának segítségével történik. Az álmot látó költő, hogy „vigasztalására” „okot találhasson”, „epesztő bújának” „vég búcsút adhasson” s „állandó örömöt” láthasson szívén, őrangyalát hívja segítségül, kinek már eddigi életében is tapasztalta „mindenben készségét . . . kegyességét”. Az őrangyal - akit képzelete a barokk pompakedvelésnek megfelelően „arannyal tündöklő, fényes köntösben” jelenít meg - ékesszólóan inti: nem föltétien van hasznára az embernek a kéz épsége, hisz az nemegyszer a kapzsiság, a tolvajlás bűnének eszköze lehet; ui. - szól az erkölcsi intelem Embernek sok ízben, meg szokot ártani, ha kezeit kezdi, igen kinyújtani, akarván az másét, magához hajtani, sokszor azzal magát, szokta megrontani.

A tételt példákkal támasztja alá. Példatára forrásai az antik mitológia és a keresztény hagyomány:

Mit használt Párisnak, meg nem csonkúlása, és ép kézzel lábbal, Venushoz jutása, arany almájáért, keze ki nyújtása, onnét következett, szörnyű nagy romlása.

. Az arany almához, ki-kinyújtott kezével,

priamus szép Léányát, el-kapta vesztével, mellyért meg adózót, fejének estével, egész országának, porrá tételével.

Görögök királlyá, mert el-nem szenvette, hogy Páris Helénát, magáévá tette, el-kapván ágyátúl, Feleségül vette, kinek szerelméért, mindenét vesztette.

283