Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)

Lőkös István: „Üdő mulatás közben szerzett versek” Koháry István költészetéről

Versek c. szerzemény, mely gondolatvilága, motívumanyaga, verselése, költői képanyaga stb. tekintetében szervesen kötődik eddigi alkotásaihoz. A mű világában ott van a mulandóságmotívum, itt is érvényesek az e világi hívságok hiábavalóságával, a lét múlandó voltával kapcsolatos életelvek. Az ember sorsa - így a vitézé is - a barokk felfogás szerint Fortuna szeszélyeinek függvénye.

Szerencse forgattya, sok képpen forgattya, sorsát az vitéznek, taszít egyet földre, s emel mást helyére, ha tetszik kedvének, egyet földhöz verve, és mást fel emelve, öröme szivének- írta egy korábbi, Amivel kéntelenek vagyunk örömest s jó szívvel cseleked- gyünk c. versében s most is azt véli, „a mostoha szerencse” „taszítá . . . rabságba . . . / sok üdéig való, nagy nyomorúságba . . . ” s a „Kívánt szabadság” után most is ez juttatta „a halál markába”. Jövendő sorsa bizonytalan, hisz „ha élete . . . marad is, igen forog kockán”, nem lesz-e holtáig jobb kezére csonka.

A tizenkét részből álló verses kompozíció egésze e nyugtalan, bizonytalan állapot feloldására törekszik. A műegésszel kapcsolatosan ezért is érezzük sokban érvényesnek Angyal Endre félszázad előtti gondolatait: „A barokk kupolatemplomok alaprajza az ellipszis, szemben a renaissance kör alakú alaprajzaival. Ez a forma is téregységet fejez ki, de dinamikus egységet: az ellipszis már nem nyugodt, hanem mozgalmas forma, két fókusza van, két csúcsa, mozgás és egység szintézise, egység a feszültségben. Elliptikus a barokk lélek- forma is, nagy feszültség, nyugtalanság él benne, mégis egységre tör”.47 Ezt a Koháry-művet is egyfajta feszültség és egység szintézisének igénye jellemzi, ami elsősorban a kompozíció struktúrájában érhető tetten. A költő az epikus mű tizenkét részében sebesülése következményét (a várható és valójában be is következett bénulást) s az ebből fakadó feszültséget kívánja feloldani s ennek érdekében azt megokolni - több oldalúan -, hogy a szerencsétlenség valójában szerencse. Okfejtése végeredményét már a bevezető versek egyikében, Az mostoha szerencsérül címűnek utolsó két strófájában előlegezi az olvasónak:

. . . légyen mindenben Isten akarattya,

elmémet sorsomon, nagy fent meg nyugtattya, szivemis hazámért, soha nem sóhaitya, éltemet letenni, s-böcsületnek tartya.

Vérem kiontását, igazán meg vallom,

ha kel is csonkulnom, méltán nem sajnálóm, avagy ámbár légyen, sebemben halálom, testemet s-lelkemet, Istennek ajánlom.

S ha ez állítást illetően kétségeink támadnának, fellapozhatjuk a 12. rész végét, ahol ezekkel egybehangzó gondolatsor fogalmazódik meg az utolsó strófában:

282