Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Czigány István: A Habsburg Birodalom megváltozott hadászati helyzete és a végvári katonaság szerepének módosulása
Czigány István A HABSBURG BIRODALOM MEGVÁLTOZOTT HADÁSZATI HELYZETE ÉS A VÉGVÁRI KATONASÁG SZEREPÉNEK MÓDOSULÁSA „Mindenek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak . . . Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek . . ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.” hangzott a templomok szószékeiről a keresztényi tanítás.1 Ám e bibliai sorok valóságtartalma a 17. századi Magyarországon a „rendelt idő” azonosságát jelentette. Hiszen egyszerre volt a mindennapi élet része a „rontás” és „építés”, a „hadakozás” és „békesség”. Az 1663-1664-es esztendőben sokan hitték, itt az ideje a hadakozásnak, az oszmánok kiűzésének. A Rajnai Szövetség csapatai 1664. augusztus 1-én Szentgotthárd mellett fényes győzelmet arattak Köprülü nagyvezér seregén. Mégis alig tíz nap múlva a császári udvar a status quo alapján békét kötött a törökkel. Jelen előadásunk, még érintőlegesen sem kíván foglalkozni a békekötés okaival. Zárójelben csupán annyit kívánunk megjegyezni, hogy az udvar előre számított a békeszerződés által kiváltandó ellenérzésekre, ami feltétlenül a helyzet alapos összbirodalmi mérlegelésére utal. A következmények viszonylag jól ismertek. A magyar nemesség és a katonarétegek élesen szembekerültek a Habsburg-kormányzattal. Ellenállásuk a Wesselényi nádor nevével fémjelzett főúri összeesküvésben öltött testet, majd 1670 tavaszán egy sikertelen felkelésbe torkollott. A megtorlás, majd az azt követő abszolutisztikus kormányzás, közép- és kisnemesek, végvári katonák s parasztok ezreit tette földönfutóvá s bujdosóvá, a Habsburg-ellenes kuruc mozgalom bázisává. A 17. század utolsó harmadában az Oszmán Birodalom katonai és politikai súlya egyre nyomasztóbbá vált. Érsekújvár, Várad és Fülek török kézre kerülésével tovább erősödtek a porta katonai pozíciói. Magyarország szinte egész területe valamilyen formában a moszlim hódítók érdekszférájába tartozott. Az ország középső és déli részeit a törökök birtokolták. Apafi Mihály erdélyi fejedelemsége éppen úgy az oszmánok vazallusa, mint Thököly Imre felső-magyarországi kuruc állama, melynek létrejötte immáron négyfelé szakította az országot. I. Lipót Habsburg császár és magyar király hatalma csupán a Garamtól nyugatra eső területekre és a Dunántúl egy keskeny sávjára korlátozódott. A még császári kézen lévő erősségek, mint Komárom, Győr, Pápa, Pozsony, már közvetlenül a császárváros, Bécs védelmét szolgálták. A 17. század utolsó harmadában az európai politikát, az oszmánokkal szembeni fellépést is meghatározó francia-Habsburg hatalmi vetélkedés uralta. A Habsburg udvarban, különösen IV. Fülöp spanyol király halála után a politikát az a csoportosulás irányította, amely birodalmi és világgazdasági távlatokban gondolkodva, V. Károly megtépázott, de még mindig hatalmas örökségét, a spanyol trón megszerzését helyezte előtérbe. Ám ezért az öröksé25
