Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)

Darkó Jenő: Lipót császár által a magyarországi szerbeknek adományozott kiváltságok háttere

esésen egyesüljenek, hogy a hitetlen barbárok igája alól felszabaduljnak . . . Felszólítjuk tehát Szentségedet és mindenkit a legjobb módon megkérünk, álljon a mi kísérletünk mellé, és minekelőtte a barbárokat a mi embereink legyőznék, kössön velünk szerződést, ami végett már teljes hatalmat adunk a kiváló hadvezérnek, a nekünk őszintén kedves Serbán Kantakuzénosznak, a havasalföldi fejedelemnek, hogy hamar és szabadon bőséges csapatokkal a szomszédos keresztényekhez csatlakozzon a mi császári védelmünk alatt”.'10 - A Kallinikosz pátriárkához címzett levél ékes bizonyítéka annak, hogy az 1686. évben megindult sikeres hadjáratot a hadi eseményekkel összehangolt diplomáciai tevékenység kísérte. így került sor arra, hogy Lipót császár külön- külön felhívással forduljon a konstantinápolyi, az ochridi (climenti) és az ipeki pátriárkához.

Az 1690. április 6-i felhívás - úgy tűnik - nem érte váratlanul az ipeki pátriárkát. „Csernovics - Hodinka kifejezésével élve - »páratlan lélekjelenléttel« megragadta azt az alkalmat, hogy szabaduljon az ipeki patriarchátustól, a szultáni kincstárba fizetendő illetékektől és hogy elhelyezze Magyarországon a rác pátriárkái tartomány püspökeit.”11 - Az események ilyetén alakulásához azonban hozzájárult az is, hogy a császári csapatokra nézve az 1690. évi hadjárat módfelett szerencsétlenül végződött.12 A császáriak visszaszorultak a Balkánról. Fel kellett hagyják korábbi hódításaikat. Velük Csernovich is Magyarországra érkezett.

A menekültet Lipót kegyesen fogadta, mint azt az 1690. augusztus 21-én kelt levele is tanúsítja, amelyet a császár magának Csernovichnak, a görögkeleti szerb érseknek, a püspököknek, az összes egyháziaknak és papoknak, valamint kapitányoknak, vice-kapitányoknak és rendeknek, végtére az egész görög rítusú közösségnek és a szerb nemzetnek címzett. Abban feltételként megkívánta Csernovichtól, népétől és egyházától, hogy „kinyilatkoztatjátok, hogy ezentúl oltalmunk árnyékában élnetek és halnotok kell”. Ugyanakkor kimondta, hogy „szabadjon . . . magatok között és magatoktól rác nemzetbeli és nyelvű érsekül azt tennetek, akit az egyházi és világi rend egymás közt választ; és ezen érseketeknek szabadságában álljon valamennyi görög szertar- tású keleti egyházzal rendelkezni, püspököket felszentelni, papokat a monostorokba rendelni, templomokat, ahol szükséges, saját hatalmából építeni, a városokba és falvakba rác papokat helyezni; szóval, miképpen eddig elöljárója lehessen a görög szertartású egyházaknak és ezen hitvallású közösségnek, saját egyházi hatalmának örvendjen elődeinknek a dicső magyar királyoktól nyert kiváltságok erejéből egész Görögországban, Szerbiában, Bulgáriában, Dalmáciában, Boszniában, a Jenői püspökségben és Hercegovinában, nemkülönben Magyarországon és Horvátországban, ahol hívei tényleg lakoznak, és nekünk egyetemesen és személy szerint híveink legyenek. Továbbá a világi és egyházi rendeknek, miként az érseknek és a püspököknek, szerzeteseknek és minden rendű görög rítusú papnak megengedjük, hogy saját tehetségük szerint monostoraikban és templomaikban maradjanak, úgy, hogy titeket senki az említett monostoraitokban, templomaitokban és otthonaitokban ne háborgasson, azért a dézsma, az adók és a katonák beszállásolása tekintetében régi kiváltságaitoknak örvendjetek, rajtunk kívül az egyházi rend felett senki vilá192